Merj olyan lenni, amilyen vagy!

Mostanában egy gondolat fészkelte be magát az agytekervényeim közé, sok minden más mellett is.
Előtte azonban szót kell ejtsek a személyiség típusokról. Nyílván senki sem lehet beskatulyázni egybe, mert akkor nagyon egyszerű lenne mindenkivel bánni.
Négyféle típus van: szangvinikus, kolerikus, melankólikus és flegmatikus. Egy rövid példával bemutatnám az egyes típusok viselkedését.

Kiránduláson lerobban a busz.
Szangvinikus: "Hurrá buli vaaan!!! Később megyünk haza!"
Kolerikus: Telefonál. "Értem akkor tehát egy óra múlva itt a szerelő és egy másik busz értünk."
Melankólikus: "Ah!Mi lesz most velünk!Sosem érünk haza.Ezt a katasztrófát!"
Flegmatikus: Fél óra elteltével."Mi történt?"

Ebből a példából azért jól látszik a négy típus főbb sajátosságai.
Voltam egy regionális konferencián, ahol erről a témáról is volt szó, egyébként fergeteges és hihetetlen volt az egész rendezvény! Ha esetleg valakit érdekel ilyen jellegű esemény bátran jöhet velem...(Privátban lehet érdeklődni, mikor és hol lesz a következő!) :)
Nagyon jó és hálás ez a téma egyébként, mert megerősített abban, hogy egyáltalán nem kell másnak lennem, még ha van is egy pár rossz tulajdonságom nem gond. Egyébként ha valaki nem találta volna ki kolerikus-szangvinikus vagyok. Rádöbbentem, hogy ha nem merek saját magam lenni akkor mégis mi akarok lenni és ki akarok lenni? A bőrömből meg nem tudok kibújni.
Ha merünk őszintén saját magunk lenni és nem tökéletesek, ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk, akkor teljesebb lehet az életünk és bármilyen kapcsolatunk a többi emberrel is őszinte lesz. A másik dolog, pedig ami ezzel kapcsolatosan  eszembe jut, hogy ne a hibák kijavításával foglalkozzunk feltétlenül, hanem az előnyök erősítésével és "domborításával"! Az erősségeink visznek el oda ahová el kell érkeznünk. Ha valaki mondjuk késik vagy szétszórt azon nem árt kicsit javítani.

Egyébként erről a témáról ebben a könyvben olvashattok: Florence Littauer-Személyiségünk rejtett tartalékai

Óriások

Az elmúlt pár hétben nem voltam aktív, de nem azért, mert nem történt velem semmi.Sőt!Nagyon sok minden kezd tisztázódni bennem. Már nem akarok megfelelni senkinek, ne ígérgetek semmit. Habár terveim vannak, csak eddig úgy éreztem nincs miért elkezdeni megvalósítani őket.
Az elmúlt hetekben rájöttem arra, hogy nem a legtökéletesebb időpontra kell várni, hogy elkezdjek dolgozni a saját céljaim eléréséért, hanem a legrosszabb, vagy ha nem is az, de rossz körülményekre vártam.
Az a legjobb amikor úgy érzed minden a megszokottól eltér és már annyira kiszélesedik a látótered, hogy nem érzed az addig megszokottat jónak. Már többet akarsz, több szeretnél lenni TE magad, mert már eleve több vagy, több van benned.
Eddig én sem hittem el magamról, hogy kivételes vagyok, mert tök átlagos vagyok, semmi kirívó képességgel. Sokan mondták nekem, hogy cérnákkal lekötözött óriásként éldegélek. Azért ha azokat a cérnákat neki áll az ember szaggatni, eléggé fáj, bevág a húsba. Ennyire fáj ha valami változik bennem, de most már vigasztal az a tudat, hogy utána jobb lesz és növekszem magamban. Igazából sok ilyen hozzám hasonló "átlagos" óriás szaladgál még rajtam kívül. Remélem meg fogom őket találni, mert neki álltam keresni őket. Lehet ők még nem is tudják magukról, hogy azok. Nem lehet őket felismerni, pont az utóbbi miatt. Pedig ők már készen vannak, nem kell őket megcsinálni, meg kell őket találni. Nem kis munka lesz ez, de szerintem a világ legizgalmasabb élménye lesz.

Ha koncentrálsz...

Ha arra koncentrálsz, amire vágysz és nem állsz ellen neki valósággá válik. A gondolataid anyaggá sűrűsödnek... Hihetetlen, de tényleg így van. Nekem is vannak álmaim és vágyaim. Sokszor  mégis azon kapom magam, hogy kétségbeesetten kérdezgetem magamtól: hogyan  lesz?, és hogyan fogom tudni megtenni?, és kikkel? stb...  Ezeket a kérdéseket nem tudom megválaszolni.
Az a tapasztalatom, hogy sokszor hajlamosak vagyunk mi magunk útját állni a legtöbb jónak, a boldogságunknak. Bezárkózunk, stresszelünk, mindenre tudni szeretnénk a választ. Ha pedig csak a megérzéseinkre és az intuícióinkra hallgatnánk, akkor sokkal többre mennénk. Mindig erre jutok végül.
Ha jól érezzük magunkat valahogy minden olyan egyértelmű és magától értetődő, nem?
Nyílván vannak napok, amikor nem annyira jók az energiák és erőtlenebbek vagyunk, de akkor érdemes jobban monitoroznunk a gondolatainkat! Olyankor kell behúzni a féket a negatívumokkal, mert bármikor jöhetnek rossz dolgok, események, amik teljesen lenullázhatják az energiádat és olyankor nagyon nehéz bárhogyan is vissza tornázni az energia szinted, viszont ugyanígy jó dolgok is történhetnek veled, amik meglepőek lehetnek. Érdemes mindkét esetre felkészülni, főleg az elsőre.
A gondolataink töltésére való koncentráció csak az elején nehéz, miután már hozzá szoksz és "napi rutinná" válik, már nem lesz fárasztó, már nem is kell nagyon csinálni, hiszen csak jó dolgokra fogsz figyelni, a rosszak háttérbe szorulnak.
Koncentrálj a körülötted lévő szép dolgokra, mert az téged is boldogsággal fog eltölteni!

Sorsdöntő szavak

Nagyon sok emlék szokott mostanában bennem feltolulni...például eszembe jutott, hogy angolból az első szó amit megtanultam az a FREEDOM (szabadság) volt. Lehet hülyén hangzik, de egyfolytában szomjazom a szabadság érzését. Úgy érzem magam, hogy az átlagos élet teljesen gúzsba köt, és tudom, hogy nem akarom. Valami mást akarok. Sétálni a napsütésben, a tengerparton üldögélni, stb., mint egész álló nap robotolni...

Tudom mit kell tennem, de valamiért mégsem mozdulok...legalábbis nem olyan tempóban, mint ahogyan szeretnék. Vannak hátráltató tényezők. Kinek és mit mondjak? Úgy gondolom, hogy nem mindegy kinek melyik szót mondom. Mindenkinek más a kedves szó, persze a hogyan mondom sem mindegy. Tényleg a legtöbbször próbálok kedves lenni, de nincs mindig jó napom.

Igen, sajnos mostanában az önsajnálatba zárkózva dagonyáztam és arra gondoltam, hogy lassan depis leszek, de aztán mikor be vallottam saját magamnak, hogy igenis nem vagyok teljesen boldog, akkor szépen neki láttam annak aminek kell. Az álmaimért küzdeni. Rájöttem arra, hogy csakis én tudom megvalósítani őket és nem a férjem és nem anyukám és senki más nem, csakis én. Ha én nem akarom, akkor más hogyan akarhatná az én álmaimat megvalósítani?!

Még most minden kaotikus a fejemben és a lelkemben, de már pörög a kisfilm a fejemben. Már vízionálom a végcélt, de még sok kis pici megálló lesz még addig, de azért hogy nagyszerű életem legyen, olyan-olyan nagyon nagyszerű, amit mindig is akartam, de csakis rajtam múlik. És igen, el kell hinnem, hogy megtalálom azokat az embereket, akiknek én is tudok segíteni, hogy elérjék azt, amit akarnak. Igazából egész életemben ezt szeretném csinálni! Másokat segíteni, hogy úgy éljenek ahogyan azt ők akarják. Ehhez adni eszközt a kezükbe, de csak ha ők is akarják!

Pink-Are we all we are

Könyvek hatalma

Nagyon sokat olvasok, regényeket, személyiségfejlesztő könyveket... Szinte minden műfajban, klasszikust, modernet, kortársat... romantikust, thrillert, krimit, kalandregényt, komédiát, drámát...
Minden könyv, amit elolvasok ad valamit. Van hogy egy érzést, van, hogy egész jól használható tudást és van, olyan könyv amelyik csak egy mondatot, de ez utóbbiért is hálás vagyok, hogy egyáltalán kapok valamit...
Olvastam e már pocsék könyvet? Igen, de azokra nem is nagyon emlékszem, de végig szoktam őket olvasni, mert lehet az utolsó mondat is tartogat számomra valamit. Igazából a rossz könyvek sem rosszak,mert edzésben tart, próbára teszi a koncentráló képességemet, képes vagyok e figyelni a sztorira... :)
Igazából, mindenki aki ír azt tisztelem, mert mióta a fejembe vettem, hogy írni fogok, azóta látom és érzem milyen nehéz is egy jó történetet megírni, leírni, úgy hogy nem legyen zagyvaság és érthető legyen az egész történet. El tudja képzelni az olvasó az egész kitalált világot. Magával ragadó legyen. A jó történet még nem is minden, a szereplők megformálása rengeteg agyalással jár, és jó emberismeret sem hátrány, ehhez pedig nem árt jó megfigyelőnek lenni.
Visszatérve, hogy miért jók a könyvek...elgondolkodtatnak, kiszélesítik a látóteret, más perspektívából mutatnak meg problémákat, dolgokat. Műveltséget adnak!
Amit pedig az egészből ki akarok hozni, hogy mivel saját gondolkodásra sarkallnak, ezért veszélyesek is. Minél szélesebb a látókörünk, annál jobban nem akarunk birkák lenni és követni a nyájat. Saját magunk szeretnénk a sorsunkat irányítani és megmutatni a többieknek is, hogy másként is lehet.