Előtte azonban szót kell ejtsek a személyiség típusokról. Nyílván senki sem lehet beskatulyázni egybe, mert akkor nagyon egyszerű lenne mindenkivel bánni.
Négyféle típus van: szangvinikus, kolerikus, melankólikus és flegmatikus. Egy rövid példával bemutatnám az egyes típusok viselkedését.
Kiránduláson lerobban a busz.
Szangvinikus: "Hurrá buli vaaan!!! Később megyünk haza!"
Kolerikus: Telefonál. "Értem akkor tehát egy óra múlva itt a szerelő és egy másik busz értünk."
Melankólikus: "Ah!Mi lesz most velünk!Sosem érünk haza.Ezt a katasztrófát!"
Flegmatikus: Fél óra elteltével."Mi történt?"
Ebből a példából azért jól látszik a négy típus főbb sajátosságai.
Voltam egy regionális konferencián, ahol erről a témáról is volt szó, egyébként fergeteges és hihetetlen volt az egész rendezvény! Ha esetleg valakit érdekel ilyen jellegű esemény bátran jöhet velem...(Privátban lehet érdeklődni, mikor és hol lesz a következő!) :)
Nagyon jó és hálás ez a téma egyébként, mert megerősített abban, hogy egyáltalán nem kell másnak lennem, még ha van is egy pár rossz tulajdonságom nem gond. Egyébként ha valaki nem találta volna ki kolerikus-szangvinikus vagyok. Rádöbbentem, hogy ha nem merek saját magam lenni akkor mégis mi akarok lenni és ki akarok lenni? A bőrömből meg nem tudok kibújni.
Ha merünk őszintén saját magunk lenni és nem tökéletesek, ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehetünk, akkor teljesebb lehet az életünk és bármilyen kapcsolatunk a többi emberrel is őszinte lesz. A másik dolog, pedig ami ezzel kapcsolatosan eszembe jut, hogy ne a hibák kijavításával foglalkozzunk feltétlenül, hanem az előnyök erősítésével és "domborításával"! Az erősségeink visznek el oda ahová el kell érkeznünk. Ha valaki mondjuk késik vagy szétszórt azon nem árt kicsit javítani.
Egyébként erről a témáról ebben a könyvben olvashattok: Florence Littauer-Személyiségünk rejtett tartalékai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése