Egy ajtó bezárul, egy ajtó kinyílik

Kicsit megkésve, de azt gondolom még elég aktuális témáról szeretnék írni. Az elmúlt hétvégén Mindenszentek és Halottak napja volt. Arról szeretnék írni, hogy a ma embere és a régiek hogyan vélekedtek erről a témáról.
A régi embereknek egy természetes dolog volt a halál. Tudatában voltak annak, hogy minden elmúlik egyszer. A ma embere pedig egy rossz dolognak gondolja. Tudjátok szerintem az fél a haláltól, aki nem úgy élt ahogyan kellett volna, nem azt tette, amit az értékrendje megkívánt volna. Sokan csak elfecsérlik az idejüket felesleges dolgokra. Gondoljunk bele, a halál egy teljesen természetes dolog, minden elmúlik egyszer, a fájdalom is. Az életünk nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik, én ezt gondolom. A lelkünk valójában halhatatlan, csak több létezési formára képes...
Természetesen ha elveszítünk valakit az fájdalmas, mert szerettük és talán emlékeztet arra, hogy mi is sorra kerülünk majd, és talán a legtöbben attól a bizonytalanságtól tartunk, hogy nem tudjuk mi van a halál misztériuma mögött.
Tudjátok sokat olvasok, és ha valaki haldoklik egy regényben és már tudja, hogy nincs sok hátra mindig számot vet az életével kapcsolatosan. Sokszor van hogy, aki úgy élt, ahogyan kellett és véghezvitte a földi küldetését akkor nincs mitől tartania; aki élt a lehetőségeivel és eszközeivel, hogy kibontakoztassa a benne lévő erőket, az nem fog tartani a haláltól.
Azt vallom, hogy ez a világ elég kemény, mint ahogyan az élet sem habostorta, de mégis azt hiszem, hogyha elmegy valaki, akit szerettünk akkor egy sokkal jobb helyre ment!

ByeAlex-Az én rózsám