Játék

Jó veled játszani, olyan vagy, mint egy baba. Csinos pofika, selymes, hosszú haj, formás mellek, vékony lábak, kerek popsi. Ha akarom, lefektetlek, levetkőztetlek és játszom veled. Játszom a testeddel, a magamévá teszlek. Csókolgatlak – imádom az ajkaidat – látom, és hallom mindkettőnknek tetszik minden. Szeretem a frissen mosott hajad illatát és tincseidet az ujjaim köré tekerni, húzogatni finoman. Beszélgetni is jó veled, de azt játék közben is lehet. Szeretem az őszinte kedvességed, amivel megajándékozol. Sosem mondasz bántó szavakat, ügyesen csavarod őket, hogy hozzám simuljanak, ahogyan teszed a testeddel játék közben. Nem félsz tőlem, mégsem akarsz közel kerülni hozzám, mert nem akarod megégetni magad. A sérülést mégsem kerülheted el. 

Ott és akkor játszunk mikor nekem jó, és ahogyan én akarom. Együtt, de az én szabályaim szerint. Urallak fizikailag. Az ágyban pakolgatlak, rakosgatlak, majd hozzád bújok, pőreséged izgalomba hoz. Ölellek, és az öledbe feledkezem. Mohó vággyal ízlellek, kóstolgatlak. Régen játszottam veled, türelmetlenül várjuk a következő játszmát. Úgy érzem te is szeretsz ilyet játszani, ügyes vagy ebben a játékban, bár még pár dolgot tanítok neked, hogy még jobb légy. A saját szájam ízére formállak, hogy minél élvezetesebb legyen ez a játék nekem, de azt szeretném, ha te is élveznéd, mert csak úgy lesz igazán jó nekem is. Hajlékonyságod ámulatba ejt, végtagjaidba gabalyodva szeretek létezni játék közben. Én irányítok, te csak tedd, amit mondok, élvezd a játékot és csodálj engem, cserébe én is megcsodállak téged erre a kis időre.
Játszom az érzelmeiddel. Tudom te más vagy, mint én. Te nem tudsz érzelmek nélkül játszani. Bennem csak testi vágy ébred, benned szerelem.
Összezavarlak, összemosom a határaidat. Annyira, hogy már ne tudd mi a csodálat és a valódi szerelem. Kifordítalak önmagadból, őrültté teszlek ebben az őrült világban, ahol nincs tisztesség, sem tisztelet annak, aki érdemelné. Ebben az őrült világban, ahol nagy a kísértés és minden „all-in” alapon működik. Csak én nem veszíthetek semmit, viszont te mindent. Félelemben tartalak, hogy ne tudj nekem nemet mondani, hogy mindent elveszíthetsz, akár önmagadat is. Akkor és úgy hízelgek és vagyok kedves veled, amikor kell, amikor látom, hogy hezitálsz és bizonytalan vagy; azért, hogy azt érezd, nem tudsz nélkülem létezni. Bármit megengedhetek magamnak, neked szinte semmit. Nem vagyunk egyenrangúak és ezt éreztetem is veled, azt is sokszor, hogy nem vagy elég (jó). Mindig kettős érzést keltek benned, irányomban… ha nem gondolkodnál másképp, mint az átlag talán ez az egész meg sem történik. Ez sokszor eszedbe jut és az is, hogy talán hiba volt ez az egész a részedről, de annak sem mondanád, mivel sok mindent tanultál tőlem. Nemcsak a közös játékunkról… hanem magadról és a körülötted lévő világról is. Megmutattam neked mekkora a vonzerőd, és a hatalmad a férfiak felett. Számomra izgalmas volt kezdeményezni nálad, hízelgő, hogy tetszem neked, csakis akkor kezdtem meg az ostromlásod, mikor már tudtam, hogy képes leszek lerombolni a körülötted lévő falakat. Végül a kaput is kinyitottad, nem kellett a nehéztüzérséget bevetnem. Az vonz benned, hogy nem vagy átlagos és nem vagy könnyű. Bonyolultságod és intelligenciád gyönyörködtet. Győztesnek érzem magam!
Uralom az érzelmeidet is. Zavarba hozlak, élvezem, ahogyan elpirulsz és lesütöd a szemed. Játszom lelked húrjain is. Nem te vagy a tesztalany, volt időm megtanulni másokon előtted.
Akkor kereslek mikor nekem jó, te ne is keress, mert úgy is lepattintalak, elhajtalak. Lecsaphatnak ránk, de ez nem valódi félelem. Ez csak látszat, mint minden boldogság az életemben. 

Azt akarom, hogy ne tudj nélkülem élni. Leszek a drog, melyért remeghetsz és könyöröghetsz. Uralni akarlak minden síkon. Életeken keresztül az örökkévalóságig, és még tovább. Amikor majd megunlak és bedoblak a sarokba, összetörtöm a már így is összeragasztott lelkedet, de te még akkor is utánam fogsz epekedni.
Boldogtalanságom rád vetítem, bőröd fehér vásznára; fiatal és ruganyos testedre, mely mindig készen áll rám, hogy befogadjon. Olyan, mint egy szaharai utazó, mely minden kedvesség cseppemet mohón issza, nyeli és vágyja, és még többet akar. Mi ez, ha nem a pokol tornáca neked?! Nekem ez a Mennyország egy darabja.
Most te vagy a kedvenc játékom. Most még izgalmas vagy. Most még új vagy. Várom még, hogy mutass valami újat, hogy felfedd kis titkaid, titkos izgalmasságod, melyet épphogy megkapargattam. Minden újabb alkalom egy vizsga számodra. Mit tanultál az előző játékban és hogyan tudod alkalmazni, ha ügyesen megugrod a lécet, akkor haladhatunk tovább ezen ösvényen. Teljesen ki akarlak sajátítani. Nem akarok osztozkodni rajtad, de te osztozz rajtam a többi babámmal.
Akarom, hogy legyél az enyém, a tulajdonom, de csak addig, ameddig én akarom, az én játékszabályaim szerint, utána mehetsz, mert unalmas lettél.Mélyebbre akarok hatolni benned. Mélyebben akarok lenni benned. Teljesen el akarok mélyülni benned. Minden percedről tudni akarok. Mit csinálsz, mikor és kivel. Azt akarom, hogy oldódj fel te is bennem, a közelemben, válj a részemmé, de ha kell le is tudj válni. Ha kell, kilöklek magamból, de az csak neked fog fájni igazán, nekem nem. Azt akarom, hogy add önmagad nekem, hogy legyél szerelmes belém, velem. Nem izgat, hogy elepedsz a rám való vágyakozástól, isteníts csak tovább a többi megunt babával, akiket már tönkretett, felemésztett az utánam való sóvárgás. Vágyva kergetem a felhőtlen boldogságotés a feltétel nélküli szeretetet, azért játszom veled. Talán te meg tudod adni…?

Felnőttél?

Ha elmúltál 18, akkor elvileg igen. A tested felnőtt, de a szellemed? Az tuti nem. Lehetsz 60 éves vagy 25, lehetsz férfi vagy nő, férj vagy feleség, diplomás vagy sem, mindegy ki vagy és honnan jössz nem biztos, hogy felnőtt vagy.

Mitől leszel felnőtt? Nem attól, hogy nem tudsz játékos, fiatalos, lendületes lenni. Szerintem akkor leszel az, ha tudsz következetesen gondolkodni, vagy felelősséget mersz vállalni. Ha tetteid következményeit el tudod fogadni bármi legyen is az. 

Képes vagy elfogadni és elengedni? Elfogadni, ami jön, legyen az jó vagy rossz. Elengedni, ami menni akar, ha beleszakad a szíved akkor is.

Nem kell, hogy felnőve megöregedj. Lehetsz és szerintem érdemes mentálisan fiatalon tartanod magad. Lehetsz játékos, kíváncsi és érdeklődő felnőtt is. Újra és újra rácsodálkozhatsz dolgokra, meglepődhetsz, kell is. 

Tanítható vagy? Elfogadod ha valamiben nem vagy jó és törekszel arra, hogy ha kell tanulj valami újat? Tapasztalatokra tegyél szert? Az emberi agy úgy működik, hogy ha befejezed a tanulást, az agyad használatát, akkor úgymond bezár és nagyon nehéz újra kinyitni, ha ismét elkezdesz tanulni. Minél több idő telt el a zárás óta, annál nehezebb lesz az újranyitás, olyan mintha az ajtó beragadt volna.

Képes vagy beismerni ha hibáztál? Ez egy kényes pont. Lelkileg eleinte nehéz azt feldolgozni, még magad előtt is, ha hibázol. Mások előtt meg még nehezebb, de hidd el, ha gyakorlod egyre könnyebb lesz. El kell fogadnod azt a tényt, hogy nem vagy tökéletes és igen, olykor elszúrsz dolgokat, vagy nem úgy alakulnak ahogyan szeretted volna. A javítás és a tanulás lehetősége viszont benne van minden hibában. A hibázást pedig egyszerűen fogd fel úgy, hogy tapasztalat. Edison is több ezerszer próbálkozott, mire megalkotta a villanykörtét... Több ezer módon tudta, hogyan nem fog működni! És akkor mi van? Nem ülsz sötétben te sem.

Kérdezhetnék még, de szerintem érted a lényeget. Akkor nő fel valaki igazán, amikor nem akar tökéletesnek látszani, nem akar megfelelni mindenkinek, mindenhol. Amikor kiteljesedik és igazán jól érzi magát (végre) a saját bőrében.

Azt meg tudjuk: "Akit az istenek szeretnek, azt örökre meghagyják gyereknek." 

Cinege

Minden azon a napsütéses decemberi délelőttön kezdődött, mikor lelkileg nagyon mélyen voltam. Senki sem tudta igazán mennyire nyomorultul éreztem magam. A gondolataim fölött teljesen elvesztettem a kontrollt, már régen bekúsztak a legocsámanyabbak a fejembe és megmérgezték a legszebbeket is, mint egy sokcsápú bűzös puhatestű.

Éppen kinéztem az ablakon mikor a külső ablakpárkányra érkezett egy széncinege. Sárga mellényét büszkén kidüllesztve billegett a téli napsütésben, mint egy cirkuszi porondmester a rivaldafényben. Egymásra néztünk. Rácsodálkoztam, és eszembe jutott milyen régen is láttam cinegét. Napok óta tartó rosszkedvem szűnni kezdett és már kicsit jobban éreztem magam.

A depresszív hangulatom oka egyszerű volt. Elanyátlanodtam a szó fizikai értelmében, ráadásul a barátaim sem azok voltak, akiknek hittem őket. Valahogy a jó dolgokból mindig kihagytak és fogalmam sincs mivel érdemeltem ki. Folyamatosan magamat hibáztattam, hogy biztos olyat mondtam, de rá kellett döbbennem, hogy éppen ellenkezőleg. Mindig mindenkinek azt mondtam, amit hallani szeretne, remélve talán szimpatikusabbnak tűnök majd. Szeptember 19-e után, amikor édesanyám belépett az örök élet birodalmába eltört bennem ez a simulékonyság. Pontosabban az egész lelkem darabokra tört és tudjuk, hogy ami egyszer eltörik, még a legaprólékosabb munkával sem lehet ugyanúgy összeragasztani. Az én lelkem összerakásával pedig egy célom volt, hogy minél hamarabb egyben legyen, mert az élet megy tovább és nem szabad gyengének látszanom. Csak, hogy a látszatra sem figyelek már úgy, mint előtte, mert kinek is hazudjak? Magamnak úgysem tudok, másnak meg felesleges, művészeti kézügyességem meg sosem volt. Így csak a velős lényegi részem, mondhatni a lelkem magja lett jól összeillesztve, mert talán az nem is annyira tört, inkább csak repedt és kicsit megkérgesedett.

És egy cinege kellett mindehhez, hogy azt mondjam az előző hónapok nyomorára, hogy állj! Elegem van, és mostantól ismét megkeresem azt a lányt magamban, aki egész gyerekkorától kezdve képes volt a varázslatra és a céljaiért való küzdelemre. Vissza akarom hozni a jó gondolatokat, meg akarok tanulni újra álmodni és azzá válni, aki mindig is akartam lenni, akinek lennem kell. Behunyni esténként a szemem és végig pörgetni az agyammal a közeli és távoli jövőmet. Látni magam, hogy mindent elérek, amire vágyom és úgy élek, ami szokatlan. És ebben nem fog senki véleménye megakadályozni.

Érdekes ez a szó: vélemény. Belegondoltál már abba mit is jelent? Ki mit gondol egyes dolgokról. Egyébként meg egy olcsó fogalom, mert mindenkinek van és a legtöbb álomrabló is ezzel dolgozik. Az álomrablók egyik leghatékonyabb fegyvere a véleményük. Hangosan, leszólva mindenki mást, főleg a hangosan álmodókat. Csak a füldugó használata és a rendíthetetlen hit a leghatékonyabb ellenszer velük szemben.

Olyan volt ez a cinege nekem, mint egy pillangó effektus. Ahogy a párkányon biggyeszkedett és tollászkodott, elkapott a vágy, hogy repüljek és szabad legyek. Nekem a szabadság sosem azt jelenette, hogy bármit kimondhatok és munkán kívüli szabadidőmben bármit megtehetek. Már gyerekkoromban sajnáltam a felnőtteket. Reggel nyolctól délután négyig dolgoznak és még nyári szünetük sincs. Már akkor nem tetszett ez a rendszer, most amikor már én is felnőttem és úgymond beálltam a sorba, még jobban utálom.

A kezemmel a fejemet támasztom és nézem a cinegét, ahogyan tovaszáll, ezek a gondolatok süvítenek végig az agyamon. Lassan ráébredek, hogy mit is kellene tenni, de hisz a megoldás mindig a gondolataink között bújik meg. Ha tudjuk a kérdést, akkor a válasz is a lehetségesek között van. És én azt hiszem megtaláltam.

Ha érdekel az előzmény:

http://papeerzsepi.blogspot.hu/2016/10/amikor-minden-megszunik-fajni.html

Egy fenyőmag gondolatai

Már mag koromban is álmodó és tervekkel telített voltam. Még a tobozban tobzódtam, de már tudtam különleges vagyok és fa lesz belőlem. Mindig erről álmodtam, vártam mikor szabadulok ki a tobozból és leszek szabad, ahol lehet növekedni. Ki is néztek ezért magtársaim…Más voltam mint ők. Ők semmit sem akartak csak mag lenni. Lusták voltak és halálra untattak az apró-cseprő problémáikkal.

De eljött a nap. A nap, amit már nagyon vártam. Kinyíltak a toboz „szirmai” és kihullottam én is és a többiek is. Kiszórt anyánk minket, szélnek eresztett. Jaj, hogy ezek mit leműveltek… rázták volna az öklüket anyánk felé, - ha lett volna olyanjuk - hogy mert csak úgy szélnek ereszteni bennünket, még hamuban sült pogácsát sem adott az útra. Kiszakadtunk az egészből, a biztonságot adó anyai védelemből, ahol béke és nyugalom; ahol szeretet és megértés van. Magunk maradtunk.

Nem volt szerencsém a kiesésnél. Kőre estem, de nem evett meg egy madár sem, és nem taposott össze egyetlen négylábú sem.

-„ Így nem tudok kihajtani” - gondoltam.

Ahogyan teltek a napok, hetek, egyre csak azon morfondíroztam, hogy mi lesz így belőlem. Kezdtem kétségbeesni, kezdtem haragudni anyámra, hogy miért nem adott ejtőernyőt az ugráshoz, mert én ugrottam volna magamtól, ha hagyja, de nem. Ő inkább kihajított a többi idiótával együtt. Bezzeg azok jobb helyre estek, pedig nem is akartak kihajtani. Ahogy így elmélkedtem magamban, eleredt az eső… csak esett és esett. Engem belemosott a szikla melletti lévő patakba. Egyik hullám adott a másiknak, halak úsztak el mellettem, volt, hogy jöttek velem egy darabon.

Volt, amelyikkel beszélgettem.

-„Mit keresel itt magocska?”- kérdezték.

-„Úszom az árral!”-feletem.

-„És merre tartasz?”

-„Oda ahová a folyó visz, ott én leszek majd a legnagyobb fenyő!”-mondtam nekik, miközben sok gúnyos és szemrehányó pillantást kaptam tőlük.

Közben jól felszívtam magam vízzel, kőnek is ütköztem, már nem is tudom mennyi ideje hánykolódtam a vízben, egyszer kitett egy nagyon szép parton a víz. Nem is láttam magam körül másik fenyőt. Dagadtam a büszkeségtől, hogy lám mégis különleges vagyok és mégiscsak fa lesz belőlem, méghozzá a legnagyobb és legszebb és a legkirályabb.

Egy napon kirándulók jöttek. Sok-sok gyerek, az egyikük megtalált és felvett és zsebre vágott. Még nem volt alkalmas az idő, hogy álmom végre valóra váltsam, nem hajtottam ki. Csak álmodoztam és tervezgettem, de nem csináltam semmit. Vártam a megfelelő pillanatra.

-„Aztán egy kölök csakúgy zsebre vág? Milyen dolog ez, kérem?”–dühöngtem magamban. Már megint elszalasztottam egy jó lehetőséget. Nem értem miért nem tudtam azonnal csírázni, amint partot értem. Tökéletes volt a környezet, a körülmények is megfelelőek voltak, csak vártam a még megfelelőbb pillanatra. Hetekig semmit sem láttam, tök sötétben kuksoltam, annak a kis muksónak a kabát zsebében. Nem bírtam tovább kihasítottam a bőrömet, mert kezdett kicsi lenni. Nem fértem bele, na!

Valahogyan észrevette a gyerek édesanyja és gyorsan beledugott egy cserép földbe. Most már látom azt is hol vagyok. Csücsülök egy párkányon és szobafenyőként díszelgek egy nappaliban. Csodálatos erdő borítja a szemközti dombokat. Már túl vagyok az első cserépátültetésemen. Teszek róla, hogy legyen még pár! Ki akarok kerülni innen, ki a szabadba, hogy madarak szállhassanak rám, mókusok szaladgáljanak rajtam. Nagy akarok lenni, a legnagyobb fenyő.

Ahogyan egyre növök, úgy változom. Eléggé fáj amikor nyúlok, repedezik a törzsem, hasad és fáj. Új ágakat növesztek, új hajtásokat hozok létre, folyamatosan hullatom a halott leveleimet, amelyek már feleslegesek, de el kell őket engednem, mert minden egyes levél helyett jön egy másik, egy nagyobb, egy szebb és minden egyes milliméterrel több leszek, nemcsak méretben, lélekben is.

És ha majd én is anya leszek, mint ahogyan anyám is, én is ugyanúgy szeretném szélnek ereszteni a magjaimat, hogy tudják meg milyen kemény és igazságtalan a sors és az élet, de tanulják meg, hogy az álmoknak ára van.

A kis herceg

Nem régen újra elolvastam A kis herceg c. könyvet. Legutóbb még gyerekként került a kezembe és egy meseként tekintettem rá. Most így felnőtt fejjel ismét elolvasva rá kellett döbbennem, hogy ez a könyvnek sokkal több köze van a valósághoz. Fölnőttek, akik félreértik a gyerekek rajzait is. Fölnőttek akik mindenféle, szerintük, "fontos" dologgal foglalkoznak, amelyek sokszor - ez az igazság - teljesen felesleges. Felmerült bennem egy kérdés: Vajon én tényleg elég fontos dolgot csinálok nap, mint nap? Vagy van értelme az egésznek? 
A rózsa pedig az elején és a közepén/végén is jelen van a regényben. Gondolkodtál már mi lehet a rózsa a könyvben? Azt gondolom, hogy a kis herceg sem annyira gyerek és a rózsa, nos az a nő az életében. Mindig gondol rá, mert ő az igaz szerelme. A sivatagban is találkozni ötezer rózsával, mígnem rádöbben, hogy egy sem olyan, mint az övé. És ehhez a rókát kellett megszelídítenie, hiszen ő vezeti rá a legnagyobb igazságokra, olyan, mint egy bölcs vagy mai szóval élve mentor. 

"A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
-Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám."


A hernyókat akár problémáknak is tekinthetjük. Ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, néhány kellemetlenséget el kell viselnünk. A kellemetlenségeken való átlépés egyben a kényelmi zónánk határának az átlépése, de ennek mindig van eredménye és jó érzéssel tölt el. Ott kezdődik az élet. A kis herceg is meg akarta ismerni a világot és a szomszédos bolygókat., így útnak indult. Te mikor indulsz útnak a számodra kijelölt úton a céljaid felé?

Amikor minden megszűnik fájni

Édesanyámnak

Számolom a másodperceket: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét. Lélegzet vétel. Újra számolok, most tizenegyig jutok. Ez megy majd' másfél percen keresztül. A két utolsó lélegzet között több, mint harminc másodperc telik el. Az utolsó légvételnél már nem számolok. Tudom, hogy vége. Még olyan, mintha nem történt volna semmi, csak aludna. Megfogom a kezét, nem érzem a pulzusát. Tudom, hogy még velünk van. Már nem fáj semmije. A fájdalmait a világ leggyorsabb fájdalomcsillapítója vágta ketté. Többen vigyáztunk rá akkor. Itt búcsúztunk, ott köszöntötték.
Abban a pillanatban minden fájdalma megszűnt létezni. Fellélegzett a lelke, mert már nem érezte a testi gyötrelmeket. Egy pillanattal előbb még fájt minden mozdulat, minden lélegzet, minden apró rándulás is. Abban a pillanatban csak elaludt, elaludt örökre. A földi lét megszűnt, már nem fárasztja. Puhán bezáródott egy ajtó és hangtalanul kinyílt egy másik. Az egyik szobában kiégett egy villanykörte, míg egy másikban örökéletű égőt csavartak be. A meleg fény hívogatta, de még maradt egy kicsit. Mindannyian tehetetlenek vagyunk. Mi nem tudunk mit tenni, elfogadjuk vagy legalábbis próbáljuk. Ő a sötét szobában hallgatja a sírásunkat, vigasztal, de mi már nem halljuk az áthatolhatatlan függöny mögül.
Meglepően könnyűnek érzi magát és jól, bár furcsálja mi az amitől minden megszűnt fájni. Tudja lassan ki kell mennie a sötétből a hívogató fényre. Tudja lesz ott, aki már vár rá.
Az utolsó búcsú pillanata, amikor minden megszűnik fájni.

Ezt dobta a gép!

Olyan sokat hallom a címet... Eddig fel sem vettem, de mostanában elgondolkodtam rajta. 
"Ezt dobta a gép!" - Ez most komoly? Tényleg megelégszel azzal, amit a gép dobott??? Beletörődsz a gép által dobottal? Vagy szeretnél jobbat? Akkor azzal amit a gép dobott mihez kezdesz? Kihozod belőle a legjobbat vagy még annál is jobbat? Fordíts a javadra a gép által dobottat. Ritka az a szerencsés, akinek a gép mindig jót dob...
Önmagadnak kell tudni, hogy mit akarsz! Légy csepp a tenger ellen és meglátod további cseppek fognak hozzád csatlakozni, akikkel óceán leszel! Mindent elnyelő, a saját arcára formáló óceán.
Ne hagyd annyiban a gép dobta nyerset! Munkáld meg, fejleszd tovább, gondold végig, kovácsolj belőle előnyt! 
Van értékrended? Ha nincs legyen és ne engedj belőle, semmilyen körülmények között.

Mennyire vagy erős jellem? Az értékrended fog megszilárdítani. Mennyire vagy fegyelmezett? 
Ezek mind megtanulhatóak. 
Ne hagyd, hogy csak úgy dobjon a gép...és mi lenne ha te lennél a gép? Ha elég kitartó vagy és fegyelmezetten teszed a dolgod, akkor sosem fogod érezni, hogy rosszat dobott a gép. Mindent kihívásnak és lehetőségnek fogsz tartani és a magad javára fogod fordítani.
Már csak azt fogod érezni és látni, hogy egyre többen fogják keresni a társaságod és vonzani fogod azokat a dolgokat, személyeket, helyzeteket, amelyek segíteni fognak.
Szóval ne legyen ürügy, hogy: ezt dobta a gép!

"Ne építs magadnak több falat, mert

A legjobb barátod önmagad,
Más gondja nem a tied, más nem oldja meg a tied,
Más ne fojtsa meg a szíved, ne oltsa el a hited!"

30 éves lettem én...

Mindenki, aki már elmúlt 30 azt mondja, hogy ez mérföldkő az életben. Ilyenkor számvetést készítünk az eddig leélt életünkről. Nálam sincs ez másképp, de mégis inkább előre tekintenék nem vissza, a hibákat nem veszítésként, hanem tanulságként élem meg. Minden csak nézőpont kérdése, igaz? ;) 

Mindenkinek új kezdet, de nekem még ráerősít, hogy számmisztikailag 1-es évem kezdődik, ami a kilences periódusban szintén sok új dolog kezdetét jelöli, a 9-es, lezárásokkal teli év után (amit már alig vártam, hogy vége legyen, mert fájdalmas volt az elengedés, az új befogadása sokkal jobb, de ha nincs hely a szeméttől...?). Valahol érzem is az erőt magamban, de nem úgy mint Luke Skywalker... :D Visszatérve érzem, hogy a céljaim eléréséhez lesz elég energiám, és tudom azt, hogy bármit tűzök is célomul azt előbb-utóbb elérem.

Személyiség fejlődésben nekem az elmúlt bő három év volt számottevő, de most jöttek be olyan dolgok, amelyeket nem elég tudnom, hanem hinnem is kell bennük. Eddig tanultam, mostantól el kell képzelnem, hogy ki is akarok lenni valójában. Ehhez le kell hámozzam magamról a jelmezeket és az álarcokat. 
Úgy kell magamnak maradni, hogy közben elsajátítsam azokat a tulajdonságokat, amelyek azzá tesznek, akivé lennem kell. Ezt már elkezdtem és már nem érdekel ki mit gondol rólam, olyan vagyok amilyen, úton afelé akivé válni szeretnék.

Idén az lesz a feladatom, hogy elhiggyem magamról azt, hogy szerethető vagyok. Most biztos ledöbbentél, hogy én ezt nem így gondoltam. Mindig csodáltam azokat, akik ember mágnesek voltak...és mindenki rájuk volt kíváncsi.
Lesznek még ilyen "elhinni"-való feladataim, a szerethetőséggel már lassan kész leszek, jöhet a következő. "Next, please!"

Azt is szokták még mondani, hogy 30 felett kezdődik igazán az élet, hát én azért örülök, hogy voltam gyerek... és lassan eljutottam oda, ahol most vagyok és úgy érzem, hogy nekem már elkezdődött az életem és szeretném folytatni 30 felett is, amit elkezdtem és feszegetni a határaimat, stb. Igazi nagy álmaim vannak, amiben a férjem a partnerem és kölcsönösen segítjük egymást. Mindenkinek ilyen párt kívánok!

Lezárásképpen pedig várom a kihívásaimat, mert tudom, hogy úgy sem kapok olyat az élettől, ami túl nehéz lenne vagy nagy falat, maximum kicsit kiránt a komfort zónámból... (tudod azon kívül is az élet kezdődik és nem muszáj várnod 30-ig, vagy 40-ig, vagy 50-ig...) Az álmaink meg amúgy is eggyel nagyobb számban érkeznek, hogy beléjük tudjunk nőni! 

Pillanatok

A cipőm

Eltemetni a fájdalmat

Sokszor olvastam már, hogy ne zárjuk be magunkba a gondjainkat, ne hagyjuk, hogy belülről emésszenek, hanem adjuk ki magunkból, keressünk feszültség és fájdalom levezető tevékenységet.

Igen de mi van akkor, ha olyan a szenvedésünk, ami nem rajtunk múlik és nem velünk, mi csak mellékszereplők vagyunk, de mégis úgy fáj, mintha velünk történne?
Azt, hogy adjuk ki? A saját életednek, a tudatos énedre gondolok, te vagy a magja, a középpontja. Minden veled történik és nem mással, még az a fájdalom is amit nem mondasz el senkinek, mert nem tudod vagy mert úgy sem értik meg min mész keresztül. Ez a szavak nélküli élményekhez tartozik, amiről nem tudsz "élmény beszámolót" tartani, mert ezt át kell élni a másiknak is ahhoz, hogy tudja miről beszélsz, már ha tudsz róla.
Az eltemetett fájdalmat pedig érdemes kibeszélni, ha tudja a másik, ha nem, hogy min mész keresztül, mert igenis könnyít rajtad és ha benn ragad sem lesz jobb. Ha kibeszéled magadból egy őszinte barátnak, akkor már olyan mintha ketten osztoznátok rajta és nem olyan nehéz.

Vajon hány ember hordoz magában ilyen fájdalmakat? Vajon hány embert emésztenek gondok belülről és marják ezért a másik embert? Hiszem azt, hogy az a rengetek konfliktus, ami a világban van, vagy legalábbis egy jelentős része ilyen és ehhez hasonló fájdalomból ered. Mégpedig azért, mert ha valaki nincs belülről rendben és nem beszéli ki, vagy adja ki olyan formában, ami nem árt senkinek, akkor úgy fogja levezetni, hogy az valakinek rossz lesz és ebből kifolyólag a környezetének is és még több fájdalmat cipelő ember lesz.

Hét fő ellentét - Béke

Ez lesz az utolsó rész ebben a sorozatban. A harag ellentéteként a békéről lesz szó. Nyugi nem a világbéke lesz a téma, mint valami elcsépelt szépségkirálynő választáson, sokkal inkább a személyes és a minket körülvevő környezet békéjéért. 
De ha már a világ békét megemlítettem, a most következővel abszolút egyetértek: Minden háború szívekben kezdődik, és emberi kézben tartott fegyverekben folytatódik.

A haragos ember dühös, aki másokat hibáztat a kellemetlen eseményekért, míg a szomorúak a körülményeket. A harag pedig sokszor vezet agresszióhoz, verbális és fizikai is lehet. Mindenképpen a harag érzete egy energia többlettel jár, ami bármikor kitörhet.

A béke, békesség érzése a nyugalommal jár. Itt is van energia, de a jó érzéssel teli, pozitív. Amikor úgy érzi az ember, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van és semmi olyan nem történhet, ami neki rossz. Ilyenkor meg van a belső-külső közötti egyensúly.
Törekednünk kell ezt a belső békét megtalálnunk, mert akkor könnyebb lesz a külsőt, a közvetlen környezetünkben is megtalálni.
Aki olyan mint én, temperamentumra, heves és könnyen felkapja a vizet, annak azt tudom tanácsolni, hogy sürgősen kezdjen el sportolni valamit vagy keressen egy olyan elfoglaltságot, ahol a felesleges energiáit le tudja vezeti és lehetőleg ne egy másik emberen... Egyébként pedig sportolni egészséges és élvezetes is, ha tényleg azt csináljuk, amit szeretünk. (erről majd a későbbiekben is szó lesz)
Tudod a belső béke azért is fontos, mert olyankor minden akadályt könnyebben veszünk, nem akarjuk görcsösen elérni a célt, hanem szépen lassan, komótosan bandukolunk felé és ha egy út el van torlaszolva, akkor nyugodtan megkeressük a másik ugyanoda vezető utat, és közben jól szórakozunk. Ezt a flegmatikus emberektől lehet nagyon jól megtanulni, na ők azok akik mindig nyugodtak tudnak maradni és a zavaró körülmények sem tudják kizökkenteni őket. 

Ha nehezen megy a békesség állapotának fenntartása huzamosabb ideig magadban, akkor érdemes a meditációt elsajátítani, vagy ha nincs hozzá kedved, akkor javaslom ülj be egy templomba. Csak úgy tölts el egy kis időt ott a padban és megérted majd miről beszélek. A templomokban egy ősi nyugalom van, amit nem lehet leírni, de annál inkább ragadósabb és érezhető.
Ahhoz, hogy boldogságra lelj, nélkülözhetetlen az életed békéjét megteremtened magadnak.

Hét fő ellentét - Szorgalom

Az utolsó előtti részhez érkeztünk. Ez pedig a restség ellentéte a szorgalom. A szorgalomról mindig a szorgos kis méhecskék jutnak eszembe, akik egész nyáron át gyűjtögetik a finom virágport és ebből az összegyűjtött nektárból mézet készítenek...elég nagy munka lehet, nem? A restségről, pedig Pató Pál úr jut az eszembe és az "Ej, ráérünk arra még!" mondat.Nyilván mindannyian ismerünk az előzőekben leírt személyeket.

Sokat gondolkoztam mostanában azon, hogy a kettő között hol lehet a határ. Hol kezdődik a lustaság és hol a szorgalom? Kit nevezünk restnek és kit szorgosnak?
A lusta ember szerintem az, aki semmi pénzért nem hajlandó megmozdulni...és pont ez az, ami elgondolkoztat, hogy egy olyan embert sem ismerek, aki lusta lenne, inkább csak alul motivált. Igen, a lustaság, ha jól belegondolunk, abból fakadhat, hogy nem érezzük magunkénak azt a célt, amiért aktuálisan dolgoznunk kellene és egyáltalán nem érdekfeszítő a számunkra. 
A másik eshetőség, hogy az eredménytelen, sőt sokszor felesleges munka elkedvetlenít és hosszútávon érdektelenséget szül, akit pedig nem inspirál a munkája vagy az elérhető eredmények, az előbb-utóbb túl kényelmesen, resten áll a napi rutinhoz.
És akkor ki a szorgalmas? Semmiképp se tévesszük össze a munkamániással, aki akár a családját is elhanyagolja. Alkalmanként ha valóban motiváltak vagyunk és szívből, szeretetből végezzük a napi munkánkat, szerintem esetenként, az áhított cél érdekében, lehet hanyagolni a családot, de meg kell húznunk a saját határainkat. A munka az munka és nem tud úgy szeretni, mint egy élő személy.
Igazából a fent említett kérdésemre az lehet a válasz, hogy mindannyian más személyiségek vagyunk, más-más temperamentummal, így egyéntől függ a lustaság-szorgalom határa és mértéke. Vannak kényelmes tempójú emberek, akik ugyan nem szeretnek rohanni, de kitartóan végzik azt a keveset is amire hajlandóak megmozdulni, és vannak a pörgősek, akik szeretnek túl lenni a napi feladatokon és érezni a haladás menetszelét.
Azt gondolom, hogy nincs (legalábbis én nem találkoztam még) lusta ember, csak alul motivált, kiégett és ösztönözetlen.
Még egy megjegyzés kikívánkozik belőlem.Vannak olyanok, akiknek hatalmukban állna cselekedni, segíteni másokon mégsem teszik meg. Vajon lustaságból vagy rosszindulatból? Mondjuk egy idős vagy sérült személy át nem segítése az úttesten lehet lustaság, de a következő alkalommal korrigálható. És ha valaki szeretné, hogy segíts neki és mégsem teszed meg, mert félsz, hogy jobb lesz, mint te? Azt már félelemből fakadó rosszindulatnak nevezném...

Hét fő ellentét - Adakozás

Ahogyan ígértem erre a hétre még jár egy rész a sorozatból, csakhogy én is tanuljam a fegyelmezettséget... :)
Ebben a részben a fösvénység ellen párjáról az adakozásról fogok írni. Az adakozást mindig a pénzzel kötik össze és természetesen a fösvénységet is.

Mi a fösvénység? Más szóval kapzsiság vagy zsugoriság.Az adakozásban pedig benne van maga a szó jelentése. A pénzzel való bánásmódról szól mindkettő. Igazából azok  esnek bele a túlzott fösvénységbe, akik belső bizonytalansággal küzdenek. A mai világ egy olyan nyomást és egyben szabadságot passzíroz ránk, amit olvastam erről a témáról: "...mindenki maga dönthet, mit tart igaznak, mit gondol a világ működéséről és céljáról, és ezzel egy időben önmaga is dönt a sorsáról." Ebből kifolyólag pedig szorongást válthat ki.

Az adakozás mint ellen pillér viszont nem szorongást okoz, hanem felszabadít. Próbáld ki, adj egy rászorulónak pár forintot. Milyen érzést kelt benned, hogy segítettél rajta? Van miből adnod,és az egy biztonság érzetet kelt benned, igaz? És ez a biztonság érzet felszabadít, megnyugtat és jó érzéssel tölt el. Egyébként a fösvény embert mindenki a gazdag , vagyonos emberekkel társítja. Nekem is sok időmbe telt míg ezt a sztereotípiát megváltoztattam magamban, mert sajnos ha visszaemlékszünk, akkor a gyerekkori mesékben is a gazdag ember volt a rossz, a kapzsi és a fösvény. Akkor most erre elmondok egy engem is elgondolkodtató tényt. A világ összes vagyonát osszuk el egyformán a világ népessége között. Szerinted, amit egy gazdag ember előtte megcsinált, felépített és megteremtett, ne tudná még egyszer megcsinálni? És a szegény? Szerinted mit csinálna annyi pénzzel? Nem tudná kezelni, átlátni és olyan költekezésbe kezdene, hogy lehet pár nap múlva ugyanott lenne, ahol előtte volt, nem? Így nincs értelme annak, hogy a vagyonos emberek pénzüket odaadják a szegényeknek.
A másik része a dolognak, pedig az, hogy a tényleg igazán gazdag emberek, akik valóban megdolgoztak azért, a fényűző életért, amiben élnek igenis szoktak adakozni. Az adakozás egy nagyon fontos dolog a gazdagságban, mert lehet, hogy nincs valakinek sok, de ha megpróbál segíteni valakin, akkor az már jó érzéssel tölti el és lehet nem attól (sőt biztosan nem) fogja visszakapni, hanem máshonnan, de a vonzás törvénye is kimondja, hogy ahol hiány keletkezik (vákuum), oda többszörösen fog visszaáramlani a "hiánycikk". Az adakozásról és a vagyon kapcsolatáról pedig ajánlom ezt a könyvet: Az adakozó avagy miért igaz az, hogy "aki ad, sokkal többet kap vissza?" Bob Burg - John David Mann .

Természetesen van az előbb leírtakra ellenpélda is, nem állítom, hogy csak jól viselkedő gazdagok vannak, de azokkal nem akarok foglalkozni, érdemes az olyanokat figyelni, akik példaértékűek és tanulhatunk tőlük sok hasznos dolgot.
Visszatérve a fösvénységre nem kell azonnal rosszra gondolni, de van aki hozott minta alapján nem szereti költeni a pénzét, gyerekként ki mit lát, illetve ki milyen személyiség. Így lehet valaki spórolósabb ám az még nem jelenti azt, hogy minden fillért a fogához ver mielőtt elköltené csak éppen azt mérlegeli,hogy az adott dologra mennyire is van szüksége és ha nincs akkor szépen visszateszi a polcra és tovább sétál. 

Hét fő ellentét - Öröm

Ezen  a héten kettővel jövök, mert tudom a múlthéten elmaradt a heti adag... :) Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz ezekről az ellentétekről írni...úgy érzem kicsit nagy fába vágtam a fejszém, de megpróbálok megbírkózni vele. 
A mostani bejegyzés az örömről fog szólni, még pedig az irigység ellentéteként, ám ezt nem olyan egyszerű megfogalmazni, mint elsőre gondolnánk.

Mi is az irigység? Az amikor arra vágyunk, mai nekünk nincs, de a másiknak meg van. Miért veszélyes ez? Azért, mert ha irigykedünk, akkor azt üzenjük a vonzás törvényének, hogy nekünk nem kell, holott pontosan arra vágyunk. Az irigység ellentéte tehát a másik ember örömében való ŐSZINTE osztozkodás. Ez utóbbi érzés elsajátítására, megtanulására kell(ene) törekednünk. Nehéz, senki nem mondja, hogy könnyű, de nekünk is jobb, mert jobb érzetet kelt bennünk és talán az a vágyunk is teljesül egyszer, ami a másiknak megadatott.

Maga az irigység kétélű bűn (nem igazán szeretem ezt a szót). Mégpedig azért, mert ha valamit igazán szeretnénk és vágyunk arra, ami a másiknak van és ez a vágyódás igazi és reális, akkor ki fog minket mozdítani a komfort zónánkból, amiről már annyit, de annyit írtam... Egyfelől az önigazolás mechanizmusa, másfelől viszont az önbecsapás termékeny forrása, mert benne van az a csapda, hogy saját értékeinket a másikéhoz mérjük, amit jobb ha megtanulunk nem csinálni. 
Visszatérve az irigység-öröm ellentéthez, már csak azért, érdemes az "öröm-művészetét" elsajátítanunk,mert nem mindegy milyen érzések munkálnak bennük odabent. Ha irigység vágyból fakad ugyan, de megesz belülről, és szomorúságot okoz, valaminek a hiányát szenvedjük el, de ha megpróbálunk örülni a másik sikerének, még akkor is ha kicsit csüggedünk, de sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, mert az, hogy boldogok legyünk és örüljünk csak egy döntés. Akarod-e?

Hét fő ellentét - Önmegtartóztatás

Itt vagyok a következő ellentéttel, az önmegtartóztatással, ami a bujasággal áll szemben. Az önmegtartóztatás kéz a kézben jár az előző részben taglalt mértékletességgel. Kicsit górcső alá vesszük most és közelebbről körüljárjuk.

Mit is nevezünk önmegtartóztatásnak? Amikor vágyaink ellenére nemet tudunk mondani. Amikor nem a szívünkre, hanem az eszünkre hallgatunk. 
A bujasághoz vagy paráznasághoz a szexuális túlfűtöttséget kapcsoljuk. Manapság elég nagy nyilvánosságot kapott ez a téma, sokszor még az a része is, ami sokkal intimebb. Engem sokszor az zavar az egészben, hogy az emberi szexuális vágyat és a két ember intimitását, ami szeretetből és szerelemből kell fakadjon, teljesen az állati szintre helyezik és sokszor nem a minőség, hanem a mennyiség a fontos, nem érdekelve, hogy az lélek szintjén mennyire romboló.
Sokan abba a hibába esnek, hogy a lelkükben tátongó ürességet kalandokkal akarják betölteni és ezért nincs már bennük önbecsülés és tartás. A másik ember nem megismerése, csak és kifejezetten fizikai használása nem gyógyír a lelki sivárságra, és lelki kiégéshez vezet. Éppen ezért érdemes ezt mindenkinek magában elrendezni, hiszen mindannyian a boldogságot keressük. Mindenképpen a minőségre kell hajtanunk ha igazán boldogok akarunk lenni. Megismerni egymást és nem rögtön ajtóstól rontani egy olyan világba, ami sokkal zártabb és összetettebb két ember között. 

Azt gondolom, hogy a nemi vonzódás is lehet két ember között emelkedett és isteni, nem pedig valami lealacsonyított és állatias dolog. Nem hiába íródott a káma-szútra és egyéb ehhez a témához tartozó vallási könyv, mert ami a legjobban mozgatja az embereket, az a nemi vágy. 
Ha tényleg próbálunk önmegtartóztatva élni és nem rögtön belecsapni állandó jelleggel a lecsóba, akkor is meg fogjuk, akár még hamarabb is, találni azt a személyt, akit nekünk szánt az ég.

Hét fő ellentét - Mértékletesség

Itt vagyok a sorozat második ellentetjével. Most a mértékletességről, a torkosság ellentétéről lesz szó. A torkosságról mindenkinek vagy a többségnek az evés, a habzsolás jut eszébe. Erre is kitérek majd, de az élet számos területén lehetséges a túlzásba esés.

Mit is jelent a mértékletesség? Nyilván amikor nem esünk túlzásokba. Ez változó ám, szerintem... Mert míg az egyik embernek valami túlzás, az addig a másiknak lehet aranyközépút. 

Miért fontos, hogy mértéktartóak legyünk? - kérdezhetnéd. Azért, mert így tudjuk élvezni az életet normálisan és itt a normáliasan szón van a hangsúly. Nem gondolom, hogy ne legyünk szenvedélyesek és ne lelkesedjünk, de semmit sem szabad túlzásba vinni. Sajnos nem nehéz túlzásokba esni és sokszor azt tapasztalom, hogy valaki feltűnésből, akarattal esik bele. Pedig a kevesebb néha több, nem?

A mai világban szinte minden feltétel adott arra, hogy mértéktelenül és mértékletesen éljünk, a választás ebben is rajtunk áll. Élelmiszer hiány csak egyes elmaradott világrészeken van, míg a fejlett gazdasággal rendelkező területen pazarlás van és az elhízás okoz gondot. Míg valaki túleszi magát, addig pont a másik véglet is veszélyes lehet, amikor a ló túloldalán találja valaki magát és kórósan nem eszik. Ugyanígy igaz a pénzhajhászásra is. A testi élvezetekben való elmerülést és túlzásba vivését a következő bejegyzésben fogom boncolgatni, de manapság ez az egyik olyan dolog, ami akkora nyilvánosságot kap, ami szerintem már túlzás. Nem azt mondom, hogy ne beszéljünk ilyen dolgokról, de van ami nem a nagy közönségre tartozik.

Visszatérve az eredeti témára, már az ókorban is felismerték, hogy a torkosság és a mértéktelenség romba dönthet embereket és akár birodalmakat is, innen is ered az aranyközépút kifejezés. Mindenből annyit, amennyi szükséges: ételből, pénzből, élvezetekből. Az egyensúlyra való törekvést is jelenti, és ha valaki kiegyensúlyozott akkor jó esélye a boldogságra.

Hét fő ellentét - Szerénység

Sorozat függő létemre ismét egy írás-sorozattal foglak megsorozni... :D 

Mostanában engem minden, de tényleg minden a legvisszataszítóbb dolgok is inspirálnak. Ezt a sorozatot a hét fő bűn inspirálta, de nem a bűnökről lesz szó, hanem az egyes negatív viselkedések ellentéteit veszem górcső alá. Úgy gondolom, hogy aki normális és átlagos ember, az követ el hibákat és van egy habitusa, ami az emberi gyarlósághoz és hibázáshoz tartozik. Nem vagyunk tökéletesek, de azért törekszünk mindannyian a jobbra.

Az első ilyen ellentét a szerénység. Ez a kevélység ellentétje, minden fő bűn eredete állítólag. 

Ki a szerény? Aki nem hivalkodik azzal amije van. Ismerünk szerintem olyan embereket, akik még a semmivel is tudnak dicsekedni. Nem tudom, hogy vagy vele, de sokszor engem ez halálra idegesít, mert nem értem mi értelme.

Aki szerény, nem biztos, hogy csöndes és a sarokba visszahúzódó. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy teret ad udvariasan a többieknek, de a saját területén nagyon is kreatív és inspiratív. 

A szerénységből ki tud nőni, minden olyan jó tulajdonság, amire egy boldog élethez szükségünk lehet. Úgy fogalmaznék, hogy "minden jó alapja" . Ebből ered a békesség, az öröm, az elégedettség és szerintem aki ezekkel bír az boldog és, aki boldog annak teljes az élete.

Ahogyan eddig tapasztaltam, mindig azok a leghangosabbak, akik túl akarják kiabálni a zajt és a káoszt, ami az életükben van. A látszatra hajtanak. A csöndben dolgozók; pedig szerényen hozzák az eredményeiket és olyan alázattal képesek beszélni a fantasztikus életükről, munkájukról vagy épp egy másik emberről teljes lelkesedéssel; hogy leesik az állad.

Szerintem érdemes kicsit elmerengeni ezen, mert sokszor a legszerényebb emberek tudnak meglepni akár a közvetlen környezetünkben.

Most szándékosan nem megyek bele mélyebben ebbe a témában, mert mint a hét fő bűn, ugyan úgy a hét fő ellentét és összefügg egymással és nem nagyon lehet őket elválasztani egymástól. A szerénységgel például elég szorosan kötődik a mértékletesség. A következő részben erről fogok kicsit írni. :)

Az ígéret szép szó!

És általában ha megtartják úgy jó, de mostanában sajnos ennek a mondatnak is kezd elveszni a jelentősége. Ma már nem divat.

Tudod sokat olvasok és éppen, ami soron van abban az adott szónak hatalmas súlya van. A mai világban sajnos azt látom és tapasztalom is, hogy ígérgetni sokan szeretnek mindenfélét, olyat is amit nem áll hatalmukban teljesíteni. Vajon azért, mert jó színben akarnak feltűnni, megfelelési kényszerből vagy valójában csak vakításról van szó?! Nem tudom és igazából nem is vagyok kíváncsi a válaszra, mert hidegen hagy. És tudod érdekes módon mindig a hozzád legközelebbnek gondolt ember(ek) játszák el veled. Ne kérdezd miért, mert én sem tudom. 
Nekik megnyugszik a lelkiismeretük, hogy : "de hát én megígértem neki, ezt meg azt, stb...." Félig meg is csinálta a feladatot, de az rajtad még nem segít. És ilyenkor döbbensz rá, hogy csak is magadra számíthatsz és a  fentről jövő Gondviselében. Szeretnék egyszer tényleg olyan (álom)világban élni, ahol az emberek tényleg segítik egymást és nem csak üres ígéretekkel pakolják tele egymás szellemi postaládáját. Ez olyan, mint egy virtuális fiók, amibe tartogatod egy ideig az olyan üzeneteket, amiket majd egyszer megnyitsz, de valójában sosem fogod és a végén kidobod, mert csak a helyet fogalja.

Most elég negatív dologról írtam, de azt gondolom, hogy ezeket meg kell tanulnunk helyén kezelni, különben elsüllyedünk abban a sok spamben, amik jönnek. Most ezt tanulom én is. Kezelni az üres és semmit mondó ígéreteket! Hmmm...már jobb is!

Zárd ki!

Most egy titkot osztok meg veled. Van ez a "Szösszenet egy könyvből" mini-sorozatom. Az e heti arról szól, hogy hogyan legyünk úrrá az érzelmeinken. Ezt pont a héten tanulom én is. Most jöjjön a titok: amikor megkapom az e-mail-t, hogy közzé tétetett én is elolvasom és képzeld általában ott szoktam tartani hétről-hétre lélekben, amiről épp szó van. Mivel általában akkor írom ezeket, mikor több időm van és kedvem is hozzá, mindig többet gépelek be és időzítve teszem föl, hogy hétről hétre mindig kapj egy kis üdítő lelki fröccsöt, és itt a folyamatosságon van a hangsúly!
Szóval a címben is arra utalok, hogyan zárd ki a külső körülményeket amelyek esetleg zavarnak, bosszantanak. Igazából ez csak egy döntés! Amíg nem automatikus, addig ezt mantrázd: " Nem hagyom, hogy bármi letaglózzon/ elrontsa a kedvem / eltérítsen a célomtól!" vagy " Nem engedhetem meg magamnak, hogy a külső körülmények olyan befolyást gyakoroljanak rám, ami eltereli a célomról a figyelmemet!"

És itt a zavaró külső környezetről van szó! Nem mondom, hogy ne nézz tévét, filmet vagy ne hallgass rádiót, bár a tv és rádió szerintem főleg agymosás,pláne a hírek, de van hatalmad, hogy megválogasd mi jöjjön ki belőle. És természetesen ilyen az újság is. (Egyébként én azokat sem nagyon szeretem, legyen az hírlap vagy pletyka lap, csak ámítás és csalás.) Főleg könyvet olvasok, regényeket és önfejlesztő könyveket, mindig van megkezdve mindkettőből és mindennap olvasok mindből.
Visszatérve tehát az eredeti témához. Annyit kell tenned, hogy reggel eldöntöd, ma szép napod lesz, és nem hagyod magad! Nem hagyod, hogy bármi vagy bárki elszomorítson/ felidegesítsen. És különben is ha úgy érzed neked van igazad akkor miért dühítene fel akármi/akárki? 

Ha van egy célod akkor pedig kötelezően ajánlott elsajátítani ezt a gondolatot és cselekvési szintre vinni.
Személy szerint én azt tapasztalom, hogy ha reggel megfogadom, a fentebb leírtakat, akkor tényleg kivétel nélkül jó napom van és fókuszáltan csak a célon tartom a szemem, miközben az akadályok eltörpülnek és ami esetlegesen felmerült volna akadálynak, azzal kapcsolatosan a körülmények a lehető legkedvezőbben alakulnak. Tudod miért? Mert ahol a fókusz, ott az energia és a teremtés!
Ne engedd, hogy a külső körülmények áldozatává válj! Zárd ki őket!