Tudom mit kell tennem, de valamiért mégsem mozdulok...legalábbis nem olyan tempóban, mint ahogyan szeretnék. Vannak hátráltató tényezők. Kinek és mit mondjak? Úgy gondolom, hogy nem mindegy kinek melyik szót mondom. Mindenkinek más a kedves szó, persze a hogyan mondom sem mindegy. Tényleg a legtöbbször próbálok kedves lenni, de nincs mindig jó napom.
Igen, sajnos mostanában az önsajnálatba zárkózva dagonyáztam és arra gondoltam, hogy lassan depis leszek, de aztán mikor be vallottam saját magamnak, hogy igenis nem vagyok teljesen boldog, akkor szépen neki láttam annak aminek kell. Az álmaimért küzdeni. Rájöttem arra, hogy csakis én tudom megvalósítani őket és nem a férjem és nem anyukám és senki más nem, csakis én. Ha én nem akarom, akkor más hogyan akarhatná az én álmaimat megvalósítani?!
Még most minden kaotikus a fejemben és a lelkemben, de már pörög a kisfilm a fejemben. Már vízionálom a végcélt, de még sok kis pici megálló lesz még addig, de azért hogy nagyszerű életem legyen, olyan-olyan nagyon nagyszerű, amit mindig is akartam, de csakis rajtam múlik. És igen, el kell hinnem, hogy megtalálom azokat az embereket, akiknek én is tudok segíteni, hogy elérjék azt, amit akarnak. Igazából egész életemben ezt szeretném csinálni! Másokat segíteni, hogy úgy éljenek ahogyan azt ők akarják. Ehhez adni eszközt a kezükbe, de csak ha ők is akarják!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése