2015. január 13., kedd

Idei tervezet?

Ha még nincs semmi terved célod erre az évre, akkor ajánlok neked valamit, amit ha szeretnél elfogadsz, de ha nem az sem baj. 
Igaz már majd' két hét eltelt ebből az évből nyugati időszámítás szerint, de lehet azért nem fogadsz meg semmit év elején, mert úgy vagy vele úgy is megszeged, nem tartod meg.


És mit szólnál ha azt mondanám, hogy valami olyan célt válassz, ami téged jó érzéssel tölt el? Amiért szeretsz dolgozni, igen az álmokért meg kell küzdeni, ami elég melós, és igen azért fogsz megmozdulni, ami felé szeretettel fordulsz. Így jól gondold át mi az, amit szeretnél. 
Ez az év már elkezdődött, de még nincs késő tervezni, ugyanis a kínai horoszkóp szerint - jobban szeretem, mert sokkal inkább az adott állatövhöz, idén kecske, jellegzetességeket kapcsolnak, amik inkább sejtetik, mintsem megmondják, hogy kinek mit hoz az adott év - februárban kezdődik. Pluszban nekem a számmisztikai év még többet segít, itt most nem merülnék nagyon bele ebbe, ha a neten rákerestek - szórakozásnak sem utolsó, mégha nem is hiszel benne, elgondolkodhatsz kicsit a leírtakon - nagyon sok oldal foglalkozik ezzel és a nagyon népszerű közösségi oldalon is vannak jó szakemberek a témában. Érdemes kiszámolnod te milyen évedben jársz és ennek az évnek az úgynevezett rezgése hogyan fog rád hatni.

Ezeknek az infoknak a tudatában érdemes célt kitűzni, mert hiába szeretnél például görcsösen babát, ha most épp minden ellene szól, a görcsös akarásnak meg mindig tudjuk mi a vége... Próbálj meg inkább a kiegyensúlyozottságra törekedni és az egészséged megőrzésében. Szóval ha a karriered van idén támogatva az "égiek" által akkor olyan célokat tűzz ki.

DE!!! Amit bármikor eltervezhetsz, az az, hogy segítesz valakinek elérni az álmát. Miért írom ezt? És miért tartom olyan jó ötletnek? Azért, mert az, hogy segítesz valakinek az neki nyilván nagyon jó, de neked jó érzés lesz. Az emberek alapvetően jók és segítőkészek, bár lehet ha ezzel az ötlettel előállsz furán fognak nézni, mert a mai világban ez szokatlan. Mármint a segítség. És ahhoz, hogy te kapj előbb adnod kell! Bármit! 
[Ha az utcán kéregetőnek azt mondod nincs pénzed, akkor tényleg nincs és nem is lesz, viszont ha adsz neki pár forintot akkor lesz egy vákuum nálad és visszakapod a tízszeresét, miután hálát adtál a jó Istennek, azért, hogy adhattál. (Igen, ez is a vonzás törvényének az egyik működtetési módja.) És most nem arra buzdítalak, hogy oszd szét az összes havi bevételed az összes hajléktalannak, de ha már egynek segítesz pár forinttal, már jó érzéssel fog eltölteni.]
Viszzatérve arra, hogy segíts másnak, lehet ő egy ismerősöd is, aki mondjuk lakást keres, felajánlhatod neki, hogy szétnézel a neten ha ráérsz, vagy elkíséred ha talált olyat, ami érdekli. Vagy bármi amiben éppen szüksége van segítségre. Mondjuk, valaki munkát keres, és mondjuk van olyan ismerősöd aki munkát ajánl, miért is ne lehetne összehozni őket. 
Persze ez ismerősöknél, barátok között természetes, de abba belegondoltál már, hogy akár egy vadidegennek is segíts? Félsz? Mitől? Hogy nem kapod tőle vissza? És ha mástól, egy másik vadidegentől kapod vissza, az talán rosszul esne neked? Lehet pont ő fog segíteni neked az álmod megvalósításában!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése