Manapság a tükörbe nézve is kezdek mást látni. Másvalaki kezd visszanézni rám. Egy sokkal bátrabb én, aki mögött már magam is látom azt a harcost, akivé válnom kell. Lassan csak megtanulok nevetni azokon akik rálépnek a szárnyaimra, mert csak ők hiszik azt, hogy azon taposnak...közben csak az acélbetétes bakancsomon át próbálnak valamiféle lábmasszást gyakorolni rám, vagy pedig a már pajzsomként is funkcionáló aurám kilyukasztásával próbálnak hozzám férni, miközben energiát lopnának. Csak egy valamit felejtenek el! OK, hogy nagyon jó energia átadó vagyok, de azt elfelejtik, hogy én döntök! Én döntöm el kinek, miből és mennyit adok magamból!
Ez az év az elengedés éve lesz nekem és sajnálom, de magammal fogok foglalkozni! Önző leszek és olyanokkal fogok magamon kívül törődni, akik előre visznek engem a fent említett utamon. Lehet kicsit le vagyok maradva, de én a héten jutottam el az új évi fogadalmomhoz.
"Annyi minden lesz ebben az évben és
csupa-csupa jó dolgok! Más nem is történhet velem, csak
nagyszerű és fantasztikus dolgok!"
Igenis felvállalom, hogy eddig nem tudtam mit akarok úgy igazán zsigerből, de megtaláltam és ez mindennél többet ér!
És igen kértem, mert Jézus is megmondta: "Kérjetek és adatik nektek!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése