Természetes félelem

Mindenki fél valamitől. Te is, én is. És itt most nem arra gondolok, hogy rettegsz a pókoktól vagy a magasságtól, stb. Arra a kitalált félelemre gondolok, ami miatt nem akarsz kimozdulni a komfort zónádból.
Feltetted már magadnak valaha is azt a kérdést, hogy: "Mi lehet az a legrosszabb dolog ami történhet velem?" - és itt arra a dologra gondolj, ami megállít a mindennapokban és megbénít abban, hogy azért tegyél, hogy jobb legyen neked és ezáltal azzá válj akivé kell, hogy egyszer majd válj. Elárulok egy titkot: mindenkinek van ilyen félelme és még a bátrak is félnek, sőt van hogy a félelem horrorisztikus rettegéssel tölt el, mintha a benned lévő sárkányt kellene megszelídítened.

Olyan ez a félelem, ami belénk van programozva evolúciósan, ugyanis ami kellemetlen attól menekülünk, és nincs ez másképp az állatvilágban sem. Viszont van egy jó hírem ez tanulható. Van az állatvilágban egy olyan viselkedési forma, hogy megszokás (habituáció), ez a tanulás legegyszerűbb formája. Ha az állatot egy nagyon erős külső inger éri, akkor az a menekülését váltja ki.Ha az inger közömbös vagy azzá válik az állat számára, akkor az inger ismétlődésekor a válaszreakció egyre kisebb lesz, majd megszűnik.
Igazából a fentiekkel ellentétben arra kezdek rájönni, hogy egy nagyon jó és erős célnál nem érdekel a félelem. Amikor rádöbbensz és bemered vallani magadnak, hogy nem szereted, amit csinálsz, de a végeredmény annyira magával ragad (ez a célod), akkor már nem érdekel, hogy hányszor és milyen mértékben kell átlépned a komfortos határaidat. És ekkor már csak azt érzed, hogy haladsz és a cselekvés lenyugtatja a félelmeidet, hihetetlen energiát kapsz és további lendületet.

Ez az idézet teljesen leírja, hogy hogyan is érzem magam immár lassan háromnegyed éve és mostanában egyre inkább:
"Félve lépek olyan útra, amely nincs rajta a térképen, de rettegésem ellenére a nap végén sokkal érdekesebbnek látom az életet, mint azelőtt." / P. Coelho - A portobellói boszorkány/