Időről időre el fog egy érzés. Még pedig a szabadság érzése. Szabad akarok lenni. Nem akarok napi nyolc órában bezárva lenni a négy fal közé, nem akarok más álmai után rohanni, nem akarom eladni az időmet apró pénzért, hogy valakinek aztán több legyen. Itt az idő, hogy végre kimenjek a levegőre, hogy a saját álmaim után eredjek és az időmet olyan dolgokra áldozzam, aminek én magam értelmét látom.
Az élet feladatom a tanítás, nem tudom, hol és hogyan fogom ezt véghez vinni, hosszú az út még odáig. Az erőt érzem, amit fentről kapok és imádkozom az útmutatásért, a jelekért. Egyik álmom, hogy egyszer azon a színpadon állva adjak biztatást emberek ezreinek, amelyik rendszer nekem is kitágította a látóterem és elindított ezen az úton, visszaadta az önmagamba vetett hitet és megsokszorozta azt, annyira, hogy most már el tudom hinni magamról, hogy bármire képes vagyok.
Az igazat megvallva mindig olyan voltam, hogyha valamit elkezdtem, ha ráléptem egy útra, azt a végén fejeztem be, végig mentem rajta. Nem szeretek semmit sem félbe hagyni, nem szeretek fél munkát végezni. Sokszor lehet azért tűnök határozatlannak, mert mielőtt bármibe is belefogok nagyon sokat agyalok és gondolkodok a döntésemen. Aki naponta találkozik velem, az tudja, hogy egy bizonyos dolgon is sokat gondolkodtam, de végül mégsem kezdek bele, mert úgy gondolom, hogy nem abba az irányba kell mennem, hanem a másikba. Nem abban iskola padba szeretnék beülni...Folyamatosan vágyom arra, hogy az egész napomat én és csak is én osszam be és nem a hétvégéimet, hanem a hétköznapjaimat is. És tudom magamról, hogy eljön egyszer az a pillanat amikor szabad lehetek, mert ez az igazi szabadság és én tudom magamról - már gyerekként is unalmasnak tartottam a felnőttek életét, hogy reggeltől-estig mindennap dolgoznak és még nyári szünetük sincs -, hogy a címben megjelölt személyek egyike vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése