Új remény

Tavasszal mindig könnyebb a lelkem. Amint megérzem a tél végén a tavasz illatát a levegőben új remény ébred bennem. Könnyebb a szívem és szárnyalni kezd a lelkem, a gondolataim is neki lódulnak, olyan mintha a rajtvonalnál álltam volna eddig és a pisztoly elsütésére vártam volna.
Nemcsak a lelkem könnyű és lebegős, de mintha a fizikai testem is kicsit a föld felett lebegne.
Ezt a lebegést kellene egész évben megőrizni, ezt a reményekkel teli és szeretetteljes állapotot féltve őrizni. Ha ez sikerül akkor pedig megosztani másokkal, mert hiszem hogyha a jót megosztjuk valakivel akkor az 100x-osan visszatér hozzánk. Nem biztos, hogy attól jön majd vissza, akinek adtuk, hanem, aki meg tudja 100x-ozni és odaadni. Így leszünk egyre többek, egymás által.

Tavasszal ez a reményteljes állapot  nemcsak bennünk, de körülöttünk is meg van és hatalmas erő is van benne. Gondoljunk csak a természetre, ahhoz hogy egy mag kihajtson vajon mennyit erőlködik? Addig duzzasztja magában az erőt, hogy egyszer már nem tudja magában tartani és szétpattan a héja. A földből való kibúváshoz, hogy áttörje a felette lévő földet, mekkora erő kell? Annak a kis, látszólag zsenge, törékeny csírának milyen ereje lehet már?! 

A rügyek is pattannak, pici levél kezdemények bukkannak elő belőlük. Sok energia van ezekben az alig észrevehető, de lényeges megújulásokban. Az újjászületéshez, az újra kezdéshez és az új reményekhez is erő kell és mindinkább ahhoz, hogy tovább menjünk.
A tavasz lehet egy új remény egy jobb életre, új remény egy új kezdethez, új remény egy új szerelemhez... Szerintem a Húsvét sem véletlenül tavasszal még pedig tavasz elején van. Semmi sem véletlen ez sem. Új élet, új kezdet és új remény!