Emlékek

Tudtátok,hogy két éves korunkig nincsenek tudatos emlékeink? És azt hogy a tudatalattink elraktároz minden jó és főképp rossz emlékeket, amik történnek velünk ez alatt a két év alatt?
Pedig igen,ez így van. A rossz emlékeknek van egy nagyon rossz tulajdonságuk,mégpedig az,hogy (itt nevezzük szikláknak) hatalmas sziklákat pakolnak le jó előre az életünk útján.Ezek azok a nagy kövek, amik az álmaink és köztünk vannak. Meg lehet tanulni ezeket a sziklákat is lassan darabokban elhordani, de ez munka, nem is kicsi. Dolgoznunk kell. Keményen. Kézbe venni a csákányt, mint egy kőfejtőnek, ha tudunk akkor vésővel és kalapáccsal szép kis téglákat is faraghatunk a kődarabokból... mert lehet szükség lesz rá egyszer. Ezek a téglák fogják a megszerzett tudást felépíteni, aminél fontosabb nincs szerintem,főleg hogyha tovább is akarjuk adni.Végső soron pedig az álmainkhoz,céljainkhoz vezető utat is kiépítjük vele.

Persze rossz emlékeink vannak idősebb korunkban is,bár ezeket már jobban tudjuk kezelni és feldolgozni,mert ahogyan a testünk növekszik, úgy nő bennünk a kicsi én is, a lelkünk, szellemünk és a rossz dolgokat is megtanuljuk jobban kezelni. Egy idő után viszont megáll ez a növekedés,így nekünk kell azt folytatni tudatosan.Főképp gondolok itt azokra a régi, tudatalatti rossz emlékekre, amelyek a sziklákat "okozzák", azokat sajnos nagy odafigyeléssel és tudatosan tudjuk feldolgozni. Szerencsére a mai világban gátak nélkül, bárhol és bármikor, azzá válhatunk akivé válnunk kell, akivé kell lennünk!

Zsák,zsák telizsák

Mindenkinek van egy zsákja, amit a hátán visz. Vannak akik mindig arra zsákra vágynak, ami másnak van,mert azt gondolják a másiké kisebb. Te is ismersz ilyeneket, akinek sosem jó semmi úgy ahogyan van. Azt gondolják, hogy annak a másiknak könnyebb, vagy igazságtalannak tartják az életet,hogy nekik több problémát vagy nehezebb zsákot adott az élet, pedig mindenki pont annyit kap meglátásom szerint amennyit elbír. Szokták mondani: "Teher alatt nő a pálma!" Milyen igaz! Lehet azért kapunk akadályokat,mert meg akar a sors tanítani valamit nekünk?!
Van egy történet miszerint az emberek a misére igyekezvén a templom ajtóba lerakják a zsákjukat.A mise végeztével pedig azt vihetik haza,amelyiket szeretnék. Szabadon választhatnak egy nekik tetszőlegest.Természetesen a sztori végén mindenki a sajátját választja és viszi haza magával. Hiába az emberek úgy működnek hogy csak a jó dolgokat irigyelik,amit mindenki kifelé mutat. Vannak akik nagyon tudják ezt irigyelni a másik embertől,annyira, hogy majd bele sárgul és van aki bele is sárgul.
Gondoljunk csak bele...a jó dolgok nemcsak úgy lesznek,azokért sok esetben meg kell dolgozni,hosszú évekig kell menni értük.Az odavezető utat pedig nem irigyli senki!

A nagy kérdés

-Anya hogyan lesz a kisbaba? – kérdezte a kislány hazafelé menet az anyukáját.

Babalátogatóban voltak és a kislány ezen törte a kis buksiját mióta meglátta a babát.

-A kisbaba úgy lesz, – kezdte az anyuka – hogy két felnőtt nagyon szereti egymást és szeretkeznek, aztán kilenc hónap múlva lesz egy kisbabájuk. Ezt a kislány jól megjegyezte, hogy ha majd szüksége lesz erre a fontos információra akkor elő tudjon vele rukkolni.

-És mi az hogy szeretkezni? – faggatta tovább az édesanyját.

- Tudod az olyan felnőtt dolog. Puszilgatják és ölelgetik egymást. Ha nagy leszel majd jobban megérted. – válaszolta az anyukája. Ő még ekkor nem is sejtette, hogy a hétvégén már szüksége is lesz erre a „tudásra”.Egy kicsit bosszantotta ez a felnőtt dolog és nem is igazán éretette miért ilyen pongyola a válasz.

-Anya, ti most szeretkeztek? – nyitott be vasárnap reggel a szülei hálószobájába. Épp belekezdtek valamibe, ami nem a gyerekre tartozik. A szülők a meglepettségtől; a takaró alatt egymásba gabalyodva; hirtelen köpni-nyelni sem tudtak. Anyuka gyorsan válaszolt:

-Á, kicsim dehogy is csak kicsit birkóztunk apuval… 

Menedék

Érezted már úgy magad, hogy elmennél onnan ahol vagy azonnal jó messzire? Csak fognád a cipőd, felhúznád; fognád a dzsekid belebújnál; fognád a táskád a válladra akasztanád;felmarkolnád a kulcsaid és elhúznál. Jó messzire. Minél távolabb. Mindegy hová,csak el. Meg sem állnál. Folyamatosan csak keresnél egy olyan helyet ahol úgy érzed menedéket,megnyugvást találsz.
Voltál már így? Velem elég sokszor előfordul,hogy így érzek,nem tudom mi okozza. Csak sajnos nem húzhatok csak el úgy onnan ahol vagyok...Vannak ugye szabályok és kötelezettségek. Az egyik a munkahelyi szabályzat, a másik meg mit mondok a férjemnek...szereti tudni,hogy kb. merre járok. Egy másik dolog meg az,hogy nem találom azt a helyet ahol jó lenne,a bőrömből meg nem tudok kibújni.
Rá kellett jönnöm, hogy a menedék az bennem van.Ha nincs béke a lelkemben addig csak olyan vagyok mint egy űzött vad, aki folyamatosan menekül vagy másokat okol a saját hibái és elszalasztott lehetőségei miatt. Ha saját magam vagyok a harmónia, akkor valahogy a környezetemen is ezt veszem észre. Abszolút igaz a mondás miszerint: Amit adsz, azt kapsz!
Ha viszont hagyjuk,hogy a világ mocska beszivárogjon alattomosan a gondolatainkba,akkor mi is olyan mocskosak leszünk mint a világ,amivel próbálnak minket mérgezni mindennap. Gondoljunk csak a tv híradóra miről is szól... és ezt nézik az emberek. Nem csodálkozom, hogy annyi a menekülni akaró ember. Mindenkinek kicsit magába kellene olykor-olykor fordulnia és a belső békéjéért tenni valamit. Ami jól eső érzéssel tölti el és akkor talán visszatalálna a saját menedékéhez mindenki.

Kisangyal

Csak pár hetes volt. Éppen hogy megszületett erre a világra. Őt is szerették, érezte is, tudta, hogy küzdenie kell, ezzel nem is volt probléma. Az orvosok sem tudták mi volt a baj. Fejletlen volt. Túl volt hordva mégis kicsi volt. Születés után rögtön inkubátorba tették, hátha elkezd nőni és fejlődni. El is kezdett. Próbált küzdeni, segíteni senki nem tudott neki ebben. A saját csatáját vívta, mint mindannyian az életben maradásért, nap, mint nap. Aztán átvitték a flancos magán klinikáról egy államiba. Már nem tudtak mit tenni, eltávozott közülünk. Elment a Mennyországba, hogy kisangyal legyen belőle és énekeljen az angyalok kórusában minden vasárnap, de a hétköznapok szürkeségében visszajön, hogy a szüleire vigyázzon. Óvja őket a rossztól, a gonosz kísértésétől, mindaddig míg nem találkoznak majd odaát, mint egy boldog család. Ott fogja őket várni, hogy elkalauzolja őket abban a másik világban, ami a szüleinek ismeretlen lesz és talán ott ők fogják úgy érezni magukat,mint egy csecsemő itt a születést követően. Ez a kisangyal az, aki ott van, volt, lesz mindig a szívükben, tudatukban.Így hálálja meg, hogy amíg lehetett addig gondoskodtak róla.

Elhagyhatatlan

Önkormányzaton az egyik ügyintéző ablaknál.

- Születési anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, ezt a csekket be kell majd fizetnie. Hozza magával a személyi igazolványát vagy a vezetési engedélyét vagy az útlevelét és a lakcímkártyáját. – sorolta az ügyintéző hölgy az ablak mögül. Én meg csak bámultam és próbáltam megjegyezni a hirtelen rám zúduló információ halmazt. Aztán visszakérdeztem:

- Lenne szíves ezt nekem leírni egy cetlire?

- Nem fogja elhagyni?-kérdezett vissza az ügyintéző.

- Sajnos olyan betegségben szenvedek, hogy képtelen vagyok elhagyni bármit is. Mindig pontosan és élesen emlékszem, mit hova teszek el; gyerekkoromtól kezdve. Ha elrejtettem egy kis dugi pénzt, hogy majd egyszer örüljek ha megtalálom…az sem ment. Rögtön tudtam hol van mihelyst szükségem volt rá. Semmit nem tudok elhagyni, még a múltamban lévő rossz emlékeket sem, amiket pedig jobb lenne elfelejteni és hagynának nyugodni. Régi hibákat, vétségeket, amiket oly sokan csak cipelünk magunkkal, ott, legbelül valahol a lelkünk mélyén eltemetve, amelyek néha előjönnek éjszakánként álmainkban és kísértenek. Van hogy nappal ötlik a fejünkbe, de akkor el tudjuk hessegetni a napi problémáinkkal.

Hogy van ez? Mikor szabadulunk tőle? Egyáltalán lehet?

A megbocsátás segítene?

Nemesfémek,drágakövek

Nem teremnek minden bokorban,mégis mindenki keresi őket,mindenki őket akarja.
Mélyen vannak a föld alatt,ott is álcázzák magukat,rejtőzködnek.Nagyon sokáig tartott azzá válniuk amik. És még egy-kettő így is nagyon könnyen és jól formálható tovább,mert ők még nem azok akiknek lenniük kell,még dolguk van.

Csak gondoljunk bele,mekkora nyomás alatt képződtek sok-sok ezer éven át. Mindenkinek ők kellenek, most, hogy már ritkaságoknak számítanak,de amikor még kicsik és behatárolhatatlanok akkor még senki nem keresi őket.Miért? Mert nem látszanak annak akikké válniuk kell.

Ezüst,arany,platina...az előnytelen tulajdonságaik miatt ötvözik őket más fémekkel,hogy jobbak legyenek. A drágaköveket pedig csiszolják,hogy még ragyogóbbak legyenek.Őket a legnehezebb felismerni csiszolatlanul. A legtökéletlenebbek akiknek az a sorsuk, hogy a lehető legtökéletesebbeké váljanak.Tudtátok, hogy a rubinokat gyémántporral csiszolják? Tényleg így van.
Egyébként a gyémánt a legegyszerűbb és a legerősebb mind közül,hogy miért ilyen egyszerű és nagyszerű? Azért,mert csak szénatomok alkotják,az egyik leggyakrabban előforduló elem a Földön és olyan szerkezetben vannak elrendeződve,amely a legkeményebb követ hozza létre.Még fúrófejnek is tökéletes. Mi más lehetne egy szénatom legféltettebb és leghőbb vágya mint, gyémánttá válni több szénatommal együtt?

Hit

Ez az egy érzés viszi előre az embereket,mindenkor és mindennap. Ha ez nem lenne,nagyon le lennénk maradva a mosttól.
Volt már olyan érzésed, hogy nem tudod honnan, de biztos voltál valami olyan dologban vagy eseményben, -aminek a végkimenetele kétes volt- hogy az úgy fog végződni,ahogyan te szeretnéd?
Ezt nevezem hitnek. Amikor minden körülmény mindegy,de tudom,hogy mi hogyan lesz a lehető legjobb nekem és azt el is hiszem. Valószínűleg amiért elhiszem azért fog úgy történni, ahogyan szeretném. Ez egy kör... nem nevezném ördöginek, inkább angyalinak... :)

Az elmúlt napokban (már nem tudom hol) hallottam vagy olvastam, hogy nem is a vallás vagy a felekezeti hovatartozás a lényeg, hanem a hit.Minden vallás alapja a hit.Ha valakinek nincs hite akkor nagy gondban van,mert nem tud kimászni a negatív spirálból,nem tud pozitívan tekinteni a jövőre. A hit ad erőt mindenhez a mindennapokban.Az előrehaladást is elősegíti és azt hogyan legyen jobb napunk.Mindennap egy új lehetőség arra,hogy jobbá tegyük az életünket vagy az egész világot.

Természetesen a környezetünk is befolyásol minket. Ha valaki lehúzó, negatív környezetben van, akkor azt tudom tanácsolni gyorsan tűnjön el onnan, mert magukkal fogják rántani, vagy dugja be a fülét,hogy ne is hallja a rossz dolgokat. Mindig van kiút, van megoldás,minden helyzetből ki lehet hozni a legjobbat,még a legrosszabbakból is. Olyan társaságba kell mennünk akiknek van hite és hisznek egymásban is!

Te milyen emberek között vagy a legtöbbet? És van hited?Ha igen,milyen erős?

Változás

Mindenki szenved.Szenved a munkahelyen, a magánéletében, reggel, hogy ki kell mászni az ágyból, a főnöke miatt, a gyereke, a párja miatt. Csak senki nem akar változtatni, vagy azért mert nem tud, vagy azért, mert nem akar...Pedig előbb-utóbb úgy is kell.
A természet örök változás, ahogy az élet is az. Megszületünk, felnövünk, élünk, megöregszünk aztán meghalunk. Az hogy a születés és a halál között mivel töltjük az időnket már csak rajtunk múlik.

Változni fogunk és kell is.Senki sem szeret változni, mert akár rossz, akár jó irányba változunk mindegyik fáj. Nagyon-nagyon. Olyan mintha egy nagy gödör aljára estünk volna és hiába kiabálunk senki nem jön segíteni.Tudod miért? Mert magadnak kell kimásznod belőle, magadnak kell rájönnöd hogyan kell kikecmeregni belőle. Akarnod kell a változást.Ez csak így megy. Hogy így is fájni fog? Persze,de talán ha egy kicsit készülsz rá akkor nem fog váratlanul érni. Minél nagyobb a változás, annál jobban fáj. Szinte szét tud feszíteni. Konkrétan háboró dúl odabent, vagy olyan mintha darabokra törne a szíved, vagy akárhogy nevezhetjük.

A változás örök. A változást mi magunk idézzük elő, de mindez nem véletlen. Véletlenek nincsenek. Ha valamelyik változásra nem megfelelően reagálsz akkor az úgyis szembejön veled addig amíg úgy nem reagálsz rá ahogyan kell a karmád szerint. Csakis így tudsz azzá válni akivé kell,hogy válj, másképp nem megy.

Utak

Mindannyian a saját utunkat járjuk. Lehet jó vagy rossz, ez nézőpont kérdése. Természetesen az időjárás itt is változik. Van, hogy cudar idő van: esik és fúj a szél; van, hogy hétágra süt a nap. Mindkettő lehet jó ha megfelelően vagyunk öltözve és megfelelően felkészültünk rá.

Az út során vannak buktatók, ezt én mindig a göröngyökhöz hasonlóan képzeltem el. Kis göröngyök kis problémák, nagy kövek kicsit nagyobb problémák. Ez utóbbiakra kitérve, mindig pont akkorák, amekkorákkal meg tudunk bírkózni. Persze vannak gondok, melyek megállítanak vagy olyan megoldások, melyek kudarcba fulladnak, de gondoljunk arra, hogy a kudarcokból fel lehet és kell is állni vagy tanulunk belőle és még egyszer nem követjük el azt a hibát,ami ide vezetett.

Az út csak akkor lesz igazán jó ha tudjuk hová utazunk. Úti cél nélkül nincs élvezet benne. Nem tudunk mit felfedezni közben. Aki nem fókuszál a céljára jól, azt az út során fellépő izgalmasabbnak tűnő dolgok el fogják téríteni a valódi céljától. Lehet csalódni fog, de az is lehet, hogy pont így találja meg az élete értelmét vagy kiskerülő úttal, de végül célba ér, ha közben mégis sikerül újra a célra vetni a szemét. Egy biztos, ha  a célon tartod a szemed az akadályok el fognak törpülni és a nagyobbacskák is kisebbnek fognak tűnni. Ha például egy Trabanttal vágsz neki az útnak akkor lehet, hogy minden kis bukkanót megérzel majd, de ha közben van módod átülni egy Hummerbe akkor végig szinte alig fogod érezni a bukkanókat.

Azt kérded vannak-e útelágazások? Igen,vannak. Nem is gondolnád mennyi! Lehet több is mint gondolnád. Az elágazások az életben lévő döntéseid. Életed mindenegyes percében döntesz. Mi tetszik és mi nem. Az érzelmeidre hallgatsz vagy az eszedre? Igen vagy nem? Sorolhatnám még… A legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig. Az utunk a döntéseinkből épül előttünk. Nem látod az utat teljes egészében, csak mindig azt a kis részt, ami már megépült és rá is tudsz már lépni.

Te most hol tartasz az utadon? Célba érsz lassan?

Szabadnak születtél

Szabadok vagyok mindannyian. Legalábbis annak születünk,csak ,és itt van a bökkenő, vannak társadalmi kötelezettségeink már gyerekkorunktól kezdve.

Csecsemőként már lányos vagy fiús cuccokba bújtatnak.Máris be vagyunk skatulyázva. Aztán ahogyan növünk, elég gyorsan, jön a bölcsöde,mert ha anya otthon maradna velünk nem biztos hogy lenne mit enni adnia hónap végén.Szerencsés esetben kerek,egész családban nevelkedünk,ahol apa is dolgozni jár...A bölcsibe is idióta napirend van: etetés, altatás...stb.
Aztán jön az ovi.Itt már azért több szabály van.Próbálják az óvónénik leszabályozni a kölköket minden fajta foglalkoztató és fejlesztő dologgal, amit nem feltétlenül élvez minden egyes gyerkőc és egyre több van ahogyan közelítjük az iskolás kort.
Jön a suli...tele szbályokkal meg a barom csengővel,amire szinte messiásként vár a diák miután már megtanították az órát leolvasni.Van a szoktató év ami elég light-os...ezt első osztálynak nevezem,itt még jegyek sincsenek.Ahogyan növünk egyre jobban terhelnek és tanítanak meg minden olyan dolgot ami szerintem tök felesleges.Például engem baromira nem érdekelt,hogy az ősember,hogyan csinált magának mindenféle szerszámot,az hogy mit evett meg pláne nem. Miért nem lehet a tantárgyakat kiválasztani?Törit biztos nem választottam volna be...A lényegre nem tanítanak meg,hogy hogyan legyünk jó emberek.Hogyan alakítsunk ki más emberekkel kapcsolatokat, a szünetek erre kevesek. Hogyan legyünk talpraesettek és kreatívak. Ha van egy ötletünk hogyan valósítsuk meg.Szerencsére mára már van néhány olyan iskola, ami ezekre a dolgokra helyezi a hangsúlyt.
Aztán jön a nagybetűs élet.Mindenhol szabályok vannak.A munkahely...ne is beszéljünk róla...mettől-meddig kell ott lenni,mikor ehetsz,mikor kávézhatsz,mikor mehetsz ki a klotyóra, stb...
Annyi szabály van,még otthon is.A számlák tömkelege...
Na ezektől a sok szabályoktól nem érezzünk magunkat szabadnak.Manapság a szabadságunk fő gátja a pénz!Nem a megléte,hanem a hiánya.Pénz beszél, kutya ugat. - mondhatnám.

DE!!!!Képzeld el hogy annyi pénzed és időd van amennyit csak akarsz és azt teszel amit csak akarsz.Képzeld el,hogy haza mész.Összepakolod a cuccaidat,vagy még azt sem.Kimész egyenesen a reptérre és veszel egy repjegyet és oda ahová mindig is vágytál.Hósapkás hegyek közé vagy fehéren izzó homokos tengerpartra.és addig maradnál ameddig szeretnél,olyan és annyi csillagos szállodában amelyet te választanál magadnak.Mit szólsz? Tudnál így élni? Szerinted így szabadnak éreznéd magad? És mondd KIVEL osztanád meg?


Rudimental feat. Emeli Sandé - Free

 

 

Hinni valakiben

Próbáltad már egy olyan ember hitének tüzét újra felszítani,akiben senki nem hitt, nem bízott soha? Ebből kifolyólag pedig elveszítette a hitét vagy inkább ki sem alakult benne igazán, sem önmagában, sem az életben, sem a világban és sem embertársaiban.

Sokszor megkapja a pesszimista jelzőt.

-Ő! ? Ugyan hagyd már olyan negatív! Nem mész vele semmire! – mondják mások. Megkeseredett, savanyú és ha mézet enne tonna számra sem lenne édesebb az élete.

Egész fiatalon kiírtották belőle az álmodás képességét. Összegyűrték, összetörték és tiporták az álmait, majd felégették az álmai magjaival behintett mezőt. Mindent tönkre tettek.

Ám az ilyen embernek is vissza lehet adni a hitét! Hogy hogyan? Kell egy olyan személy akinek olyan szenvedélyes a hite, mint egy tornádó és végtelen a reménye, mint a világűr. És ha elég sokszor mondaná neki - igen neki is sokszor el kellene mondania - : - Hiszek benned!

Ha tényleg kitartóan mondogatná neki akkor egyszer megtörne a jég és utána bármire képes lenne az illető, mert megváltozna benne valami. Folyamatosan visszhangozna benne: - Hiszek benned! Hiszek benned! Hiszek benned! Köszönöm, hogy hittél bennem!

Ez lenne az igazi felszabadító érzés és az a sok-sok év kudarc és keserűség, ami felgyűlt benne és leláncolta a hitét és a reményeit, mind egyszerre roppanna össze és hullna porba.  

Ha tetszett a bejegyzés like-old és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Facebook közösségünkhöz, mert van, amit csak ott osztok meg. :)