-Anya hogyan lesz a kisbaba? – kérdezte a kislány
hazafelé menet az anyukáját.
Babalátogatóban
voltak és a kislány ezen törte a kis buksiját mióta meglátta a babát.
-A kisbaba úgy lesz, – kezdte az
anyuka – hogy két felnőtt nagyon szereti egymást és szeretkeznek, aztán kilenc
hónap múlva lesz egy kisbabájuk. Ezt a kislány jól megjegyezte, hogy ha majd
szüksége lesz erre a fontos információra akkor elő tudjon vele rukkolni.
-És mi az hogy szeretkezni? –
faggatta tovább az édesanyját.
- Tudod az olyan felnőtt dolog.
Puszilgatják és ölelgetik egymást. Ha nagy leszel majd jobban megérted. –
válaszolta az anyukája. Ő még ekkor nem is sejtette, hogy a hétvégén már
szüksége is lesz erre a „tudásra”.Egy kicsit bosszantotta ez a felnőtt dolog és
nem is igazán éretette miért ilyen pongyola a válasz.
-Anya, ti most szeretkeztek? –
nyitott be vasárnap reggel a szülei hálószobájába. Épp belekezdtek valamibe,
ami nem a gyerekre tartozik. A szülők a meglepettségtől; a takaró alatt
egymásba gabalyodva; hirtelen köpni-nyelni sem tudtak. Anyuka gyorsan
válaszolt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése