Önkormányzaton az egyik ügyintéző
ablaknál.
- Születési anyakönyvi kivonat,
házassági anyakönyvi kivonat, ezt a csekket be kell majd fizetnie. Hozza
magával a személyi igazolványát vagy a vezetési engedélyét vagy az útlevelét és
a lakcímkártyáját. – sorolta az ügyintéző hölgy az ablak mögül. Én meg csak
bámultam és próbáltam megjegyezni a hirtelen rám zúduló információ halmazt.
Aztán visszakérdeztem:
- Lenne szíves ezt nekem leírni egy
cetlire?
- Nem fogja elhagyni?-kérdezett
vissza az ügyintéző.
- Sajnos olyan betegségben szenvedek,
hogy képtelen vagyok elhagyni bármit is. Mindig pontosan és élesen emlékszem,
mit hova teszek el; gyerekkoromtól kezdve. Ha elrejtettem egy kis dugi pénzt,
hogy majd egyszer örüljek ha megtalálom…az sem ment. Rögtön tudtam hol van
mihelyst szükségem volt rá. Semmit nem tudok elhagyni, még a múltamban lévő
rossz emlékeket sem, amiket pedig jobb lenne elfelejteni és hagynának nyugodni.
Régi hibákat, vétségeket, amiket oly sokan csak cipelünk magunkkal, ott,
legbelül valahol a lelkünk mélyén eltemetve, amelyek néha előjönnek
éjszakánként álmainkban és kísértenek. Van hogy nappal ötlik a fejünkbe, de
akkor el tudjuk hessegetni a napi problémáinkkal.
Hogy van ez? Mikor szabadulunk tőle?
Egyáltalán lehet?
A megbocsátás segítene?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése