Sarokba szorítva?

Mostanság megint elég lelkizős lettem magamban... A lelki egyensúlyom úgy fel van megint borulva, hogy szerintem senki sem szívesen cserélne velem... Mindig akkor van ez amikor harcolnak bennem az érzelmek és az indulatok, amikor legszívesebben elbújnék a világ elől, vagy csak úgy kibújnék a bőrömből. Az a tudat vigasztal, hogy legsötétebb az éjszaka, mielőtt hajnal hasadna. Menekülés, ám saját magam elől nem tudok elbújni, már hazudni sem tudok önmagamnak, másnak meg sosem tudtam, nem is látom értelmét.
Teljesítmény kényszer, hajthatatlan vágy dolgozik bennem és tudom csak akkor lesz ennek az egésznek vége ha teljesítem a mindennapi feladataimat, amiket kitűztem magamnak.

Máshogy nem megy, csak ha sarokba szorítom magam, mint macska az egeret. Megint a komfort zónámmal küzdök, a félelem és a kudarc lehetősége, ami visszafog, pedig tudatos énem tudja, hogy nem kellene... csak a tudattalan, ösztönöm az, ami rinyál folyamatosan. Le is szoktam magam szúrni, hogy lehetek ilyen nyuszi...
Persze kívülről senki sem veszi észre rajtam...csak én érzem.
Sikítani tudnék... annyi a feszültség bennem, ráadásul minden idióta engem talál meg, vagy én őket.
Kezd tényleg elegem lenni magamból, hogy folyamatosan megkérdőjelezem azt, amit úgy igazán szívből csinálni akarok. Írni akarok. Ez tesz boldoggá, ez az egyik úgymond hobbim. És igen lehet van köze a saját megkérdőjelezésemhez, annak, hogy a negatív kritika, ami még építeni sem tud, mindig megtalál, hamarabb, mint a pozitív. Eleinte nehéz volt megszoknom, de most már kb. semmire nem emlékszem és olyanok mondják akiknek semmi köze ezekhez a dolgokhoz. És az végképp rosszul esik az embernek, ha még azt is megjegyzik: "Látom ez rosszul esett!" Nekik ez úgy is kínai...
Nincs pókerarcom, így mindenkivel sikerül őszinte kapcsolatot kialakítanom... Más milyet meg szerintem nem is érdemes.
Sarokba szorítani sincs már értelme magam, hogy mindennap írjak, mert van nap amikor megírok öt bejegyzést is, meg van olyan amikor egy hétig semmit, és ez a könyveimnél sincs másképp. A regény nehezebb, mint a novellás kötet... :)

Megfogadtam, nincs több cica-egér játék és a nem építő jellegű, negatív kritikákat is letettem, nincs értelme rágódnom rajta. És muszáj nem felülbírálnom az amit írok, úgy sem tökéletes, csak olyan, amilyennek én elképzeltem, olyan amilyen én vagyok.
Szeretek írni és örömmel tölt el, kész.