Nézz szembe velük!

Nézz szembe a félelmeiddel és urald őket! Bármire képes vagy ha úgy döntesz! A komfort zónán túl kezdődik az igai kaland, amit életnek hívunk!

Fókuszban lenni

(fotó:bloodymovin.blogspot.com)

A címben nem a műsorra gondolok, amely az agymosógépben látható, még mielőtt valaki hiába várna rám, hogy felbukkanjak a tv-ben... :)
Arra értem, amikor eldöntöd, hogy rálépsz az álmaid útjára és végig is mész rajta és az eltérítő körülmények jönnek ugyan, de neked az első sokk után csak ez jár a fejedben: "Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!" és már a tükörképednek is azt mondod: "Képes vagy rá! Meg tudod csinálni!". Tudod a miértet, mert azt neked kell tudni, a hogyan is számít, de abban segítenek. A terv is kész, már csak neked kell elindulnod, mert a rajt már megtörtént, csak a miérten rágódtál.


Milyen érzés fókuszban lenni? Amíg nincs egy erős célod (ez a miérted) addig nem fogod tudni. Példának okáért, vegyünk egy gyereket. Szeretne egy piros biciklit, és ennek érdekében oda megy az anyukájához: "Anya! Ott az a piros bicikli. Kell nekem!" és hiába mondja az anyukája azt, hogy nem, és, hogy nincs pénzük rá, addig fogja mondogatni a gyerek, míg meg nem kapja. Neked van ilyen álmod, amihez ennyire makacsul ragaszkodsz? Van? Akkor harcolj érte. 
Mostmár nekem is van! Igen, nekem sem volt egyszerű eldönteni mit akarok, mi az álmom, de végre tudom és az eszközöm is meg van hozzá. És hogy milyen érzés? FANTASZTIKUS!!!

(fotó:7napkaracsonyig.wordpress.com)

Kell ehhez komfort zónán kívülre menni? Folyamatosan ott vagyok és kezdem megszokni. Nem ismerek magamra, mert ez a miért olyan bátorsággal ruház fel, olyan dolgokat teszek (és nem agyalok rajtuk), amiket eddig abszolút nem mertem megtenni. 

Azt is mondhatod, hogy a körülményeid nem olyanok, de ez csak ürügy, amit valaki oknak tekint arra, hogy mozduljon. Minden csak nézőpont kérdése! Például valaki a gyereket hozza fel ürügyként, arra, hogy nincs ideje, valaki meg pont azért fog mozdulni, mert elege van abból, hogy kevés időt tölt vele együtt, ezért heti plusz egy órát beáldoz egy olyan dologba, ami majd egyszer lehetővé teszi, hogy saját maga ossza be az idejét, így több ideje lesz mint azelőtt. Érted a különbséget? Nézőpont váltás, hogy fókuszba kerülj!
Amikor fókuszba kerülsz, akkor már nem számítanak a körülmények, mert lepereg rólad minden, csak az fog a bőrödbe/beléd ivódni, ami használ és épít, a többi nem. A körülmények fognak okot adni és nem eltérülést.Óriási a különbség, de meg kell rá érni!

Értékes vagy!

Minden meg van bennünk, ami ahhoz kell, hogy azzá váljunk akivé válnunk kell! Ez sose felejtsd el! Értékes vagy és most ott vagy, ahol lenned kell, mert ott van dolgod!

Pusztító önvád

Nemrég olvastam egy könyvet, amiben az önvádról és az önbírálatról volt szó. Egy grafológus ajánlotta nekem, miután kielemezte az írásképemet. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi minden benne van a betűkben, melyet papírra vetünk, pedig igen.

Elég sok mindenre fény derült, főleg olyan dolgokra, min kellene változtatnom, vagy elhagynom. Ezek egyike volt az önvád.
Sajnos hajlamos vagyok rá, mint egyébként, a könyvből kiderült, a legtöbb nő. Sokszor esem én is abba a hibába, hogyha nem sikerül valami, akkor rögtön azon kezdek agyalni, hol és mit rontottam el csakis én. Az esetek többségében csak és kizárólag magamat okolom a végeredmény miatt, ha az nem olyan lett amilyet szerettem volna és akkor is, ha nem vagy nem csak rajtam múlott a dolog végkimenetele, hanem esetleg a körülmények vagy más személyek is közrejátszottak benne. Azt azért hozzá teszem, hogy a körülményeket szeretem a legkevésbé okolni, mert azokra mindig csak ürügyként tekintek. 
Ahogyan belemélyedtem és haladt a könyvben, egyre jobban láttam azokat a dolgokat, amiket ezzel kapcsolatosan el kell hagynom. A könyv folyamatosan a belső beszédre irányuló gyakorlatokkal segít elsajátítani hogyan szóljunk magunkhoz, és hogyan reagáljuk le ha valamit eltoltunk. Megtanít, hogyan forduljunk magunkhoz együttérzéssel és hogyan fogadjuk el magunkat ne tökéletes emberként, mert valljuk be őszintén senki sem az. A napokban olvastam egy ismerősöm írását egy közösségi oldalon és a Bibliára hivatkozva, Isten sem a tökéletességet várja el tőlünk, hanem, hogy egészek és beteljesültek legyünk. Azokat az általa adott képességeket fejlesszük magunkban, amiket tőle kaptunk. Nem tudunk és nem is kell tudnunk mindenben profiknak lenni, mert ugye tudjuk, hogy ahová a természet ad, onnan el is vesz.

Egy másik nagyon jó dologról is szól a könyv: az önsajnálatról. Vannak rosszabb napjaink, amelyek amúgy sem indulnak jól. Az önvád kapcsán megtanít, hogyan legyünk együtt érzőek, de nem önsajnálatba süppedő embereknek lennünk. Nagyon tanulságos, hogy sokszor a saját sebeink nyalogatásáról, hogyan tereljük el a figyelmünket és az önsajnálatba pazarolt energiáinkat inkább valami sokkal jobb dologra fordítsuk.
Sokszor ez a massza, ami az önvád-önsajnálat keveréke gúzsba köt, de a cselekvés képes felszabadítani.

Pillanatok

Természetes félelem

Mindenki fél valamitől. Te is, én is. És itt most nem arra gondolok, hogy rettegsz a pókoktól vagy a magasságtól, stb. Arra a kitalált félelemre gondolok, ami miatt nem akarsz kimozdulni a komfort zónádból.
Feltetted már magadnak valaha is azt a kérdést, hogy: "Mi lehet az a legrosszabb dolog ami történhet velem?" - és itt arra a dologra gondolj, ami megállít a mindennapokban és megbénít abban, hogy azért tegyél, hogy jobb legyen neked és ezáltal azzá válj akivé kell, hogy egyszer majd válj. Elárulok egy titkot: mindenkinek van ilyen félelme és még a bátrak is félnek, sőt van hogy a félelem horrorisztikus rettegéssel tölt el, mintha a benned lévő sárkányt kellene megszelídítened.

Olyan ez a félelem, ami belénk van programozva evolúciósan, ugyanis ami kellemetlen attól menekülünk, és nincs ez másképp az állatvilágban sem. Viszont van egy jó hírem ez tanulható. Van az állatvilágban egy olyan viselkedési forma, hogy megszokás (habituáció), ez a tanulás legegyszerűbb formája. Ha az állatot egy nagyon erős külső inger éri, akkor az a menekülését váltja ki.Ha az inger közömbös vagy azzá válik az állat számára, akkor az inger ismétlődésekor a válaszreakció egyre kisebb lesz, majd megszűnik.
Igazából a fentiekkel ellentétben arra kezdek rájönni, hogy egy nagyon jó és erős célnál nem érdekel a félelem. Amikor rádöbbensz és bemered vallani magadnak, hogy nem szereted, amit csinálsz, de a végeredmény annyira magával ragad (ez a célod), akkor már nem érdekel, hogy hányszor és milyen mértékben kell átlépned a komfortos határaidat. És ekkor már csak azt érzed, hogy haladsz és a cselekvés lenyugtatja a félelmeidet, hihetetlen energiát kapsz és további lendületet.

Ez az idézet teljesen leírja, hogy hogyan is érzem magam immár lassan háromnegyed éve és mostanában egyre inkább:
"Félve lépek olyan útra, amely nincs rajta a térképen, de rettegésem ellenére a nap végén sokkal érdekesebbnek látom az életet, mint azelőtt." / P. Coelho - A portobellói boszorkány/

A cipőm