Luke Skywalker legnagyobb baja

Mostanában lesz a Star Wars legújabb részének a premierje, már elég sokan lázban égnek, ami köszönhető annak is, hogy a tv-ben mindennap valamelyik csatornán valamelyik része megy.
Bevallom töredelmesen, hogy nem igazán láttam az egész történetet, mert nem igazán érdekel, bár lassan már alap műveltség lesz tudni, hogy miről szól...
Az egyik részben (A birodalom visszavág) - amit csak úgy pont elkaptunk egy reklám szünetben - volt egy érdekes jelenet, amikor Yoda mester Luke-ot tanítja. Elmondja neki hol találja az erőt: a fában, a kőben, stb, viszont csak akkor fogja tudni használni ezt az erőt, hogyha hisz benne és elhiszi magáról, hogy képes

összegyűjteni és célzottan használni azt. Luke-nak az a legnagyobb baja, hogy nem hiszi el magáról, hogy képes rá, pedig meg van benne minden, ami kell, ahhoz, hogy jedi váljék belőle. Mihelyt elhiszi és úgy próbálja meg használni kiemeli az űrhajót a mocsárból.
Tudod mi a legnagyobb bajod neked? Pont, az mint Luke-nak, hogy nem (eléggé) hiszel magadban, pedig benned van ami kell, bármihez, amit el akarsz érni.

Tudod mit hallottam ma? Azt, hogy a képesség, a tehetség nem elég! Nem elég, mert önteltté tesz! A siker titka nem a képességben rejlik. A siker titka az elszántság, a kitartás és az hozzáállás, de csak az után ha meg van célod és a hited önmagadban, ha el tudod magad képzelni, amint ott állsz a csúcson győztesként, mert annyiszor adhattad volna föl, mikor "kudarc" ért, de te mindannyiszor felálltál és tovább mentél.

Az összehasonlítás csapdája

Mit szoktunk mi emberek egymással csinálni állandóan? Összehasonlítjuk egymást, magunkat másokkal. Miért? Csak akkor leszek jobb, ha jobb vagyok nálad? Bárkinél? Nem. Mindannyian utánozhatatlanok és egyediek vagyunk, senkiből sincs még egy.

Nem kell senki sem túlszárnyalnom és nem kell senkinek sem megfelelnem, nem kell tökéletesnek lennem és nem kell jobbnak lennem, mert másért jöttem ide, mint te és ez fordítva is igaz. Hányszor van, hogy irigykedők vesznek körbe, hányszor van, hogy másnak is az kell ami neked? És nem érted, hogy neki miért van meg az, amit te is szeretnél? Abba esetleg belegondoltál már, hogy őt az előrébb viszi, téged pedig nem? Vagy mondjuk ő megdolgozott érte, te pedig nem?
Az állandó összehasonlítás hatalmas csapda, mert azt fogod érezni, folyamatosan, hogy nem vagy elég, nem vagy jó. Mindig lesz nálad jobb, jobb ha elfogadod. Ne arra törekedj, hogy első legyél a többiek szemében, hanem azzal, hogyha valamit csinálsz azt örömmel tedd és jó érzéssel töltsön el.

"Ha elismerem nagyságomat, az azt jelenti, hogy jobb vagyok nálad, vagy ebből következően azt, hogy többé nem viszonyulhatunk egyenrangúként egymáshoz? Ez a fajta kétpólusosság, hogy egyszerre vágyunk a magas önbecsülésre és rettegünk is tőle, megnehezíti, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben." (Kristin Neff - Együtt érzés önmagunkkal)

Az összehasonlítgatás hatalmas csapda, mert ha folyamatosan azt érzed, hogy nem vagy elég jó, akkor egy idő után kihat majd az önbizalmadra és az önbecsülésre, pesszimizmusra késztet, kiöli a bátorságot, nem fogsz hinni magadban. Ne hasonlíts csak járd a saját utad.

Nézz szembe velük!

Nézz szembe a félelmeiddel és urald őket! Bármire képes vagy ha úgy döntesz! A komfort zónán túl kezdődik az igai kaland, amit életnek hívunk!

Fókuszban lenni

(fotó:bloodymovin.blogspot.com)

A címben nem a műsorra gondolok, amely az agymosógépben látható, még mielőtt valaki hiába várna rám, hogy felbukkanjak a tv-ben... :)
Arra értem, amikor eldöntöd, hogy rálépsz az álmaid útjára és végig is mész rajta és az eltérítő körülmények jönnek ugyan, de neked az első sokk után csak ez jár a fejedben: "Képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!" és már a tükörképednek is azt mondod: "Képes vagy rá! Meg tudod csinálni!". Tudod a miértet, mert azt neked kell tudni, a hogyan is számít, de abban segítenek. A terv is kész, már csak neked kell elindulnod, mert a rajt már megtörtént, csak a miérten rágódtál.


Milyen érzés fókuszban lenni? Amíg nincs egy erős célod (ez a miérted) addig nem fogod tudni. Példának okáért, vegyünk egy gyereket. Szeretne egy piros biciklit, és ennek érdekében oda megy az anyukájához: "Anya! Ott az a piros bicikli. Kell nekem!" és hiába mondja az anyukája azt, hogy nem, és, hogy nincs pénzük rá, addig fogja mondogatni a gyerek, míg meg nem kapja. Neked van ilyen álmod, amihez ennyire makacsul ragaszkodsz? Van? Akkor harcolj érte. 
Mostmár nekem is van! Igen, nekem sem volt egyszerű eldönteni mit akarok, mi az álmom, de végre tudom és az eszközöm is meg van hozzá. És hogy milyen érzés? FANTASZTIKUS!!!

(fotó:7napkaracsonyig.wordpress.com)

Kell ehhez komfort zónán kívülre menni? Folyamatosan ott vagyok és kezdem megszokni. Nem ismerek magamra, mert ez a miért olyan bátorsággal ruház fel, olyan dolgokat teszek (és nem agyalok rajtuk), amiket eddig abszolút nem mertem megtenni. 

Azt is mondhatod, hogy a körülményeid nem olyanok, de ez csak ürügy, amit valaki oknak tekint arra, hogy mozduljon. Minden csak nézőpont kérdése! Például valaki a gyereket hozza fel ürügyként, arra, hogy nincs ideje, valaki meg pont azért fog mozdulni, mert elege van abból, hogy kevés időt tölt vele együtt, ezért heti plusz egy órát beáldoz egy olyan dologba, ami majd egyszer lehetővé teszi, hogy saját maga ossza be az idejét, így több ideje lesz mint azelőtt. Érted a különbséget? Nézőpont váltás, hogy fókuszba kerülj!
Amikor fókuszba kerülsz, akkor már nem számítanak a körülmények, mert lepereg rólad minden, csak az fog a bőrödbe/beléd ivódni, ami használ és épít, a többi nem. A körülmények fognak okot adni és nem eltérülést.Óriási a különbség, de meg kell rá érni!

Értékes vagy!

Minden meg van bennünk, ami ahhoz kell, hogy azzá váljunk akivé válnunk kell! Ez sose felejtsd el! Értékes vagy és most ott vagy, ahol lenned kell, mert ott van dolgod!

Pusztító önvád

Nemrég olvastam egy könyvet, amiben az önvádról és az önbírálatról volt szó. Egy grafológus ajánlotta nekem, miután kielemezte az írásképemet. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi minden benne van a betűkben, melyet papírra vetünk, pedig igen.

Elég sok mindenre fény derült, főleg olyan dolgokra, min kellene változtatnom, vagy elhagynom. Ezek egyike volt az önvád.
Sajnos hajlamos vagyok rá, mint egyébként, a könyvből kiderült, a legtöbb nő. Sokszor esem én is abba a hibába, hogyha nem sikerül valami, akkor rögtön azon kezdek agyalni, hol és mit rontottam el csakis én. Az esetek többségében csak és kizárólag magamat okolom a végeredmény miatt, ha az nem olyan lett amilyet szerettem volna és akkor is, ha nem vagy nem csak rajtam múlott a dolog végkimenetele, hanem esetleg a körülmények vagy más személyek is közrejátszottak benne. Azt azért hozzá teszem, hogy a körülményeket szeretem a legkevésbé okolni, mert azokra mindig csak ürügyként tekintek. 
Ahogyan belemélyedtem és haladt a könyvben, egyre jobban láttam azokat a dolgokat, amiket ezzel kapcsolatosan el kell hagynom. A könyv folyamatosan a belső beszédre irányuló gyakorlatokkal segít elsajátítani hogyan szóljunk magunkhoz, és hogyan reagáljuk le ha valamit eltoltunk. Megtanít, hogyan forduljunk magunkhoz együttérzéssel és hogyan fogadjuk el magunkat ne tökéletes emberként, mert valljuk be őszintén senki sem az. A napokban olvastam egy ismerősöm írását egy közösségi oldalon és a Bibliára hivatkozva, Isten sem a tökéletességet várja el tőlünk, hanem, hogy egészek és beteljesültek legyünk. Azokat az általa adott képességeket fejlesszük magunkban, amiket tőle kaptunk. Nem tudunk és nem is kell tudnunk mindenben profiknak lenni, mert ugye tudjuk, hogy ahová a természet ad, onnan el is vesz.

Egy másik nagyon jó dologról is szól a könyv: az önsajnálatról. Vannak rosszabb napjaink, amelyek amúgy sem indulnak jól. Az önvád kapcsán megtanít, hogyan legyünk együtt érzőek, de nem önsajnálatba süppedő embereknek lennünk. Nagyon tanulságos, hogy sokszor a saját sebeink nyalogatásáról, hogyan tereljük el a figyelmünket és az önsajnálatba pazarolt energiáinkat inkább valami sokkal jobb dologra fordítsuk.
Sokszor ez a massza, ami az önvád-önsajnálat keveréke gúzsba köt, de a cselekvés képes felszabadítani.

Pillanatok