30 éves lettem én...

Mindenki, aki már elmúlt 30 azt mondja, hogy ez mérföldkő az életben. Ilyenkor számvetést készítünk az eddig leélt életünkről. Nálam sincs ez másképp, de mégis inkább előre tekintenék nem vissza, a hibákat nem veszítésként, hanem tanulságként élem meg. Minden csak nézőpont kérdése, igaz? ;) 

Mindenkinek új kezdet, de nekem még ráerősít, hogy számmisztikailag 1-es évem kezdődik, ami a kilences periódusban szintén sok új dolog kezdetét jelöli, a 9-es, lezárásokkal teli év után (amit már alig vártam, hogy vége legyen, mert fájdalmas volt az elengedés, az új befogadása sokkal jobb, de ha nincs hely a szeméttől...?). Valahol érzem is az erőt magamban, de nem úgy mint Luke Skywalker... :D Visszatérve érzem, hogy a céljaim eléréséhez lesz elég energiám, és tudom azt, hogy bármit tűzök is célomul azt előbb-utóbb elérem.

Személyiség fejlődésben nekem az elmúlt bő három év volt számottevő, de most jöttek be olyan dolgok, amelyeket nem elég tudnom, hanem hinnem is kell bennük. Eddig tanultam, mostantól el kell képzelnem, hogy ki is akarok lenni valójában. Ehhez le kell hámozzam magamról a jelmezeket és az álarcokat. 
Úgy kell magamnak maradni, hogy közben elsajátítsam azokat a tulajdonságokat, amelyek azzá tesznek, akivé lennem kell. Ezt már elkezdtem és már nem érdekel ki mit gondol rólam, olyan vagyok amilyen, úton afelé akivé válni szeretnék.

Idén az lesz a feladatom, hogy elhiggyem magamról azt, hogy szerethető vagyok. Most biztos ledöbbentél, hogy én ezt nem így gondoltam. Mindig csodáltam azokat, akik ember mágnesek voltak...és mindenki rájuk volt kíváncsi.
Lesznek még ilyen "elhinni"-való feladataim, a szerethetőséggel már lassan kész leszek, jöhet a következő. "Next, please!"

Azt is szokták még mondani, hogy 30 felett kezdődik igazán az élet, hát én azért örülök, hogy voltam gyerek... és lassan eljutottam oda, ahol most vagyok és úgy érzem, hogy nekem már elkezdődött az életem és szeretném folytatni 30 felett is, amit elkezdtem és feszegetni a határaimat, stb. Igazi nagy álmaim vannak, amiben a férjem a partnerem és kölcsönösen segítjük egymást. Mindenkinek ilyen párt kívánok!

Lezárásképpen pedig várom a kihívásaimat, mert tudom, hogy úgy sem kapok olyat az élettől, ami túl nehéz lenne vagy nagy falat, maximum kicsit kiránt a komfort zónámból... (tudod azon kívül is az élet kezdődik és nem muszáj várnod 30-ig, vagy 40-ig, vagy 50-ig...) Az álmaink meg amúgy is eggyel nagyobb számban érkeznek, hogy beléjük tudjunk nőni! 

"Annyira akartunk nyerni..."

Voltál már úgy, hogy nyerni akartál, mert volt egy célod, de mire a célegyenesbe értél már nem tudtad hová tartsz és ezért nem mentél tovább egyenesen, hanem letértél az útról, mert hirtelen elterelődött a figyelmed és utána nem talált vissza a fókuszod?
A cím egy dalban van, szerintem a boldogságról és a játékról szól, aminek a neve élet. Úgy kezdődik: "Főzzünk csókból barack lekvárt, amíg van elég." Ez valami olyasmit jelenthet, hogy amíg boldogok vagyunk és szeretjük egymást a párunkkal, addig alapítsunk családot, tervezzünk, míg fiatalok vagyunk, éljünk igazán, míg az életünk épp a nyárban van. Ezekre tudok asszociálni.

Engem főként az a sora fogott meg, amely a címben is szerepel. "Annyira akartunk nyerni, de elfeledtük miért is?". Nagyon sokan vagyunk ezzel így. Kikerülünk az iskolákból, még diákként, gyerekként nagy álmaink voltak, talán még mikor munkába állunk akkor is, de jönnek a nehéz és kihívásokkal teli munkanapok, hét közök és valahogyan ezek az álmok elfelejtődnek. Már csak a péntek délután/este az életcél és, hogy minden ki legyen fizetve a többi meg... tudjuk.
Pedig mindenki nyerni akar, és boldognak lenni. Miért ilyen nehéz ez? Pedig ez csak egy döntés! Mikor rossz a kedvünk akkor még nehezebb boldognak mutatni magunkat.

Mindenesetre bármit megkaphatnál amit szeretnél, csak kívánnod kell!!! KÍVÁNJ MAGADÉRT! :)
 B.U.É.K.!